2019.09.10. 07:00
Új pályán sportolhatnak a gyerekek a Csillag úti óvodában
Szeptember 9-én, hétfőn adták át a Csillag úti óvoda új Ovi-Sport pályáját, melyet a legkisebbek rögtön birtokukba is vehettek.
Fotó: Balogh Ákos/Napló
Fotó: Balogh Ákos/Napló
Veszprém MJV Önkormányzata a tavalyi évben nyújtott be nyertes pályázatot az Ovi-Sport Alapítványhoz, így VMJV Önkormányzata és az Ovi-Sport Alapítvány között 2019. év első felében aláírásra került a pálya megépítéséről szóló támogatási szerződés, melynek értelmében a Csillag Úti Körzeti Óvoda területén létrejöhetett a várt sportfejlesztési beruházás, melynek értéke közel bruttó 15 millió forint volt, és amelyből az önkormányzat 4 és fél millió forint önrészt biztosított.
A hatszor tizenkét méteres pályához különböző sporteszközök is tartoznak, valamint az óvónők ovi-sport sport képzésben is részesültek, melyek mind a sokoldalú és hatékony utánpótlás nevelést segítik elő.
- Én nagyon bízom benne, hogy az előttünk álló időszakban tudjuk folytatni az Ovi-Sport programot, hiszen itt óvodai keretek között a gyerekek egyrészt a mozgás szeretetét, másrészt pedig a számomra is oly’ fontos labda szeretetét is el fogják tudni sajátítani, hiszen a program az nemcsak segédanyagokkal készítette fel az óvónőket, de eszközökkel is – mondta el az ünnepélyes átadón Porga Gyula polgármester.
Molnár Andrea, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta, az alapítvány a Magyar Labdarúgó Szövetséget követően a Magyar Kézilabda Szövetséggel, majd 2018-ban a Magyar Röplabda Szövetséggel is kötött megállapodást, és ennek köszönhetően dolgozták ki ezeknek a labdajátékoknak az óvodás verzióit, aminek a gyakorlását a most átadott pálya is segíti.
Az ország a 374. pályáját adták most át, Veszprém megyében ez a 9., a városban pedig a második, a Ringató óvoda mellett.