Születésnapi ünnepség díjátadóval

2019.09.07. 11:00

Elismeréseket adtak át a kimagasló szociális munkáért Veszprémben

A Török Ignác utcai idősek otthona jelenleg 72 idős embernek biztosít lakhatást, ellátást. Az elmúlt húsz év alatt 538-an költöztek be az intézménybe, ahol három lakó élt meg több mint száz évet, és volt olyan is, aki a 105. születésnapját is itt ünnepelte. 

Molnár Sándor

Az ünnepség keretében a 2. Számú Idősek Otthona énekkara is színpadra lépett

Fotó: Nagy Lajos

Huszadik születésnapját ünnepelte a VKTT Egyesített Szociális Intézmény I. Számú Idősek Otthona. A jubileumi ünnepségen Porga Gyula polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a város szép nemzetközi sikereket könyvelhetett el az elmúlt időszakban, amire méltán lehet büszke minden veszprémi, és ezeknek a sikereknek azért örülhetünk, mert az alapjaink rendben vannak.

Porga Gyula polgármester és a díjazottak: Égi Gabriella, Bogdán Gabriella és Tölgyesi Zoltánné
Fotó: Nagy Lajos

Viszont kevesebbet beszélünk a biztonságról, pedig mindannyiunk számára a legfontosabb az, hogy biztonságban tudjuk a szeretteinket. Ezt a biztonságot az önkormányzat az intézményein keresztül biztosítja.

A polgármester köszönetét fejezte ki az elődöknek, amiért húsz évvel ezelőtt volt erejük megépíteni az idősek otthonát. Kiemelte azt is, hogy egy közösség minőségét az is markánsan meghatározza, hogy hogyan gondoskodik azokról, akik segítségre szorulnak.

– Jó tudni azt, hogy azok, akik leginkább rászorulnak a gondoskodásra, szerető figyelemre, ebben az intézményben ezt megkapják. Ennek az intézménynek a legfontosabb értékei azok az emberek, azok a gondozók, akik nap mint nap nyugalmat és biztonságot sugároznak az otthon lakóinak – emelte ki a polgármester, és köszönte a város nevében azt a szerető és gondoskodó figyelmet, amellyel a gondozók mindennap szebbé teszik az itt lakók életét.

A köszöntőt követően elismeréseket adtak át. 2019-ben Veszprém polgármestere a szociális területen végzett példaértékű, kimagasló munkája elismeréseként Égi Gabriella részére Pro Meritis érmet adományozott. Égi Gabriella iskolái elvégzése után 15 évig dolgozott az egészségügyi ellátás területén, 20 éve teljesít szolgálatot a szociális szférában. 2013-tól a Török Ignác utcai idősek otthonában főnővéri beosztás mellett a VKTT Egyesített Szociális Intézmény intézményvezető-helyettesi feladatait is ellátja.

Az ünnepség keretében a 2. Számú Idősek Otthona énekkara is színpadra lépett
Fotó: Nagy Lajos

Bogdán Gabriella élelmezési vezető és Tölgyesi Zoltánné pénzügyi ügyintéző pedig Polgármesteri Oklevelet vehetett át Porga Gyulától. Győri Piroska intézményvezető az ünnepségen hangsúlyozta, hogy óriási az igény az otthon iránt, hiszen idén már 70 kérelem érkezett hozzájuk. A díjkiosztót követően a 2. Számú Idősek Otthona énekkara és a Veszprémi Petőfi Színház színészei szórakoztatták műsorukkal az otthon lakóit és az ünneplő közönséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában