Szücs József ezredessel beszélgettünk – A lehetőség nem kopogtat kétszer az ajtón

Egy katonai vezető életének része a váltás. Most, nyolc év veszprémi parancsnoki munka után hogyan élte meg, hogy új feladatot kapott?

– A vezetéselméletek szerint egy szervezet élén négy-öt év után következik be váltás, nálam ez nyolc lett. Az elöljáróim korábban jelezték, hogy számolnak velem magasabb beosztásban is, és most a Magyar Honvédség átalakítása, a szervezeti, vezetési szintek szétválasztása és a Zrínyi 2026 haderő-fejlesztési program annyi új feladatot ad a következő években, hogy ebben szánnak nekem is új szerepet. Egyrészt számítottam rá, másrészt picit váratlanul ért, de a lehetőség nem kopogtat kétszer az ajtón.

A család és a kollégák miként fogadták a hírt, hogy új beosztásba kerül?

– Biztos, hogy meglepetésként érte a szervezetet a hír. Viszont az elmúlt egy hónapban az elismerő visszajelzések, amelyeket a vezető kollégáktól – és nem csak az alakulatomhoz tartozó katonáktól – kaptam, magukért beszélnek. A fiam elfogadta, hiszen ő már 23 éve ismeri a katonák életét. A feleségemnek nehezebb lesz a várható tartós távollétem miatt, de katonák lévén ezt megoldjuk, azzal együtt, hogy most ő lesz a biztos pont Veszprémben, és én leszek az, aki utazik.

Hogy látja az elmúlt nyolc évet, nehéz volt egy jól működő csapatot felépíteni?

– Kezdéskor különböző múlttal és szakmai háttérrel rendelkező katonák kerültek egymás mellé, ezért fontos volt megtalálni azokat a külső és belső értékeket, amiket magunkénak vallunk. Ekkor megalkottuk a logónkat, a zászlónkat, ami mögé már fel lehetett sorakozni. Megtaláltuk a jelmondatunkat: Nem a falak, a katonák védik a várost. Ahogy ezek az értékek átmentek a hétköznapokba, az segített abban, hogy valóban szervezetként működjünk.

Vezetőként nem érezte magányosnak magát?

– Nem, és erre az átadási ünnepségen is kitértem. Még egy korábbi parancsnokom mondta: „A parancsnoknak mindig döntenie kell, és ilyenkor mindig magányos.” Ezt nem is lehet kétségbe vonni, viszont a döntésig elvezető út már nem mindegy, hogy milyen. Mindig is kiemelten kezeltem a döntés-előkészítést, amikor szabadon lehet az érintetteknek véleményt formálni. Türelmesen végighallgattam mindenkit, és igyekeztem a optimális döntéseket hozni.

Sokat javult a város és a honvédség kapcsolata az elmúlt években. Erre hogyan gondol vissza?

– Ehhez kell mind a két fél: aki adja és aki fogadja. A társadalmi elfogadottság javítására sok ötletünk volt, és a város is nyitott volt ezekre a rendezvényekre. Megvan az a sajátossága az alakulatnak, hogy a munkánk minősített, és az ország légtérvédelme érdekében ez védett. Viszont meg lehet mutatni az egyenruhás katonát, az embert. Ezért a művészeti és a karitatív tevékenységen keresztül indultunk el, ami egy idő után továbbgyűrűzött, és kezdtek keresni minket. Másik oldalról, a honvédelmi célú felkészítés és a katonai pályára irányítás vonatkozásában a középiskolákkal kerestük a kapcsolatot, később pedig már egy sport- egyesület keresett meg bennünket, hogy miként lehetne a nyári táborozást másfajta katonai tartalommal is megtölteni. Igyekeztünk olyan értékeket és tudást átadni, amit a részt vevő „apródok” akár a civil életben is felhasználhatnak.

Vezetőként hogyan tudott kikapcsolódni, lazítani? Azt tudom, hogy futni szeret.

– Amikor először kerültem magasabb pozícióba, rájöttem, hogy a stresszt megkerülni nem lehet, de kezelni muszáj. Ennek egyik lehetősége a sport, és én 2005-ben elkezdtem futni. Nem vagyok rá büszke, hogy akkor öt kört tudtam végigfutni. Viszont 2009-ben teljesítettem az első félmaratont, és utána már nem álltam meg. 2010-ben megvolt az első maraton, amiből az- óta nyolc lett. Több kollégám is csatlakozott, és az LVIK csapata évek óta visszajáró vendége a Balaton Szuper Maratonnak vagy az Ultra Balatonnak. Másrészt a városnak széles kulturális lehetőségei vannak, ebben mindenki találhat kedvére valót. Akár egy este a Petőfi Színházban, akár egy meccs az arénában, aki volt ott, az tudja, mit jelent.

A város milyen szerepet tölt be a civil életében?

– 1997. december 30-án költöztünk Veszprémbe, és az itt megélt éveink hatására, ahogy azt többször is nyilatkoztam, már veszpréminek valljuk magunkat. Csodálatos maga a város, a történelme, a földrajzi környezete és az itt élő emberek. Az elmúlt néhány évben, bekapcsolódva az I. Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság munkájába, sikerült jobban megismernem a lokálpatriótákat is, és baráti viszony alakult ki velük.

Beszéljünk az új munkájáról. Mi lesz a feladata?

– A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program nagyon sok új technikai eszközt hoz a honvédségnek, viszont ezek önmagukban még nem válnak képességgé. Ehhez felkészített, kiképzett kezelők kellenek. A korábbi állami pilótaképzést például fel kell éleszteni. Próbáltunk erre korábban is megoldásokat keresni, ez további útkereséssel jár. Ennek keretében a Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar szolnoki csoportjánál a képzés felépítése, kiépítése lesz a feladatom. Korom Ferenc altábornagy, a honvédség parancsnoka szerint most azokra a képességekre és tudásra lesz szükség, ami idáig hozott engem. Más szemlélet, más meglátások kellenek, és ebben várnak tőlem előrelépést.