Kőszegi Lajos, az idei Brusznyai-díjas: „Zenében, dalban, muzsikában feloldani a fájdalmat”

Kőszegi Lajos műemlékvédelmi szakmérnök, műszaki tanár az idei Brusznyai-díjas. Kolléga, hiszen újságíró (is): dolgozott a pécsi Universitasnál, a Dunántúli Naplónál, a Somogyi Néplapnál és lapunknál, a Naplónál, szerkesztette a hétvégi irodalmi mellékletet. Emlékszem munkáira, a Rege című folyóiratban megjelent filozófiai írásaira, esszéire, „esszétöredékeire”; kivágtam, gyűjtöttem azokat. Később a Veszprémi Petőfi Színházban találkoztunk, ahol irodalmi vezető, művészeti titkár volt, a teátrum kiadványait szerkesztette, meghatározta annak látványát, arculatát. Tanárként ismerem őt legkevésbé.

Büszke a diákjaira. Találkozásunkkor elsőként a folyosókon vezet végig, majd az osztálytermekbe pillantunk be, ahol a tanítványok által készített tablók szerepelnek. Két évvel ezelőtt a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskola és Kollégiuma rendezte a XXIII. Nemzetközi építész diákkonferenciát; a tablók a rendezvény tiszteletére szervezett kiállításra készültek. Magyarországi katedrálisok – Békéscsabától Veszprémig –, a pannonhalmi, tihanyi és a zirci apátság, veszprémi templomok és kápolnák, Medgyaszay István templomai, a Kápolna-pályázat díjnyertes tablói minőségi, szép kivitelezésben.

Beszél az 1998-ban alapított műemlékfenntartó technikus képzésről; ő az egyik kidolgozója a képzés központi programjának és szakmai vizsgakövetelményének. Mesél a diákokról, arról, hol lehet majd helyük, hol tudnak elhelyezkedni, hová mehetnek továbbtanulni, ha elvégzik a képzést, szól a műemlékvédelem mai hazai helyzetéről. Nem kell írni, jegyzetelni, magnózni, mondja, csak kapjunk egy képet, legyen egy benyomásunk a képzésről.

Kőszegi Lajos 1956-ban Devecserben született, a győri építőipari szakközépiskola elvégzése után Pécsett tanult építész műszaki tanárnak. Rövid idő után pályaelhagyó lett, bár a Veszprémi Állami Építőipari Vállalatnál kezdett dolgozni, többek között a Séd mozi építésében vett részt. Visszakerült Pécsre, megkereste, hívta őt a pécsi egyetemi lap főszerkesztője. A Dunántúli Napló és a Somogyi Néplap után visszatért Veszprém megyébe, a Napló kiemelkedő újságírójának cikkeit olvashatták. Úgy érezte, az embernek kötelessége visszaadni a szülőföldnek azt, amit kapott. Később a múzeum irodalmi muzeológusa lett. Ekkor indította rendkívüli könyvsorozatát, a Pannon Panteont, amelyben többek között elsőként közölte Tagore füredi verseit.

Pedagógus pályafutása 1992-ben, a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma jogelőd intézményében indult. Kezdetben kollégiumi nevelőtanárként, majd építész műszaki tanárként számos diákot indított el az építészeti és építőipari pályákra. Alapítója és a mai napig egyik vezetője a középiskolásoknak létrehívott Veszprémi Építész Szakkollégiumnak. Meghatározó szerepe van a műemléki szakképzés helyi és országos létrehozásában, alkotója a műemlékfenntartó technikus szakma központi programjának és más műemléki szakmák központi programjainak, valamint alapvető – A műemlékvédelem alapjai és a Műemlékkutatás című – tankönyvek szerzője.

Az országos jelentőségű műemlékfenntartó technikus képzés során több mint száz templom felmérését, dokumentálását és makettjét készítette el diákjaival.

Mutatja a nevéhez fűződő kiadványokat, tanulmányokat, esszéket. A legfontosabb az Amfión című nagyesszéje. „Az építészet megfagyott zene” – kétszáz éves mondás. „Ami ennyire üres metaforává kopott, ott muszáj gyanakodni, különösen akkor, ha eme mondat még allegóriává sem nemesedett igazán, s ha eme mondatnak már első „pillantásra/hallásra” is kell legyen matematikai jelentése/jelentősége, és végső ponton spirituális és pneumatológiai koherenciája” – írta. „Mi az építészet? Templomszolgálat. Zenében hullámzó Isten-arc. Dómcsend.”

Beszélünk Brusznyai Árpád A Homérosz-kérdés című könyvéről. A mártír tanár a Homérosz-kérdést, miszerint ki a szerzője az Íliásznak és az Odüsszeiának, diákként is kutatta, majd 1950-ben doktorált, disszertációját Homé­rosz eposzairól írta. Kivégzése után megsemmisítették minden személyes iratát, úgy tűnt, a doktori értekezése is elveszett. Brusznyai Eötvös kollégista volt, Kőszegi Lajos az Eötvös Kollégium könyvtárában talált rá a disszertációra.

Gazdag az irodalom arról, mit mondtak Brusznyairól, de engem az érdekelt, hogy ő mit mondott, közli a Brusznyai-díjas tanár. „Keveset mond, de az nagyon fontos. Az embernél van egy felsőbb hatalom, Isten országa, ahogyan a Biblia is írja: 'Keressétek először Isten országát'. Brusznyai kántor-tanító volt. Megrendülten, fájdalommal gondolunk arra, hogy megölték őt, halálában is az ő emberi nagysága mutatkozott meg. Amikor fájdalom ér bennünket, sírunk. Egy magasabb szint, mikor csendben hallgatunk. Brusznyai Árpád dalolva ment a bitófára. Amit Kováts Péter hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője kitalált az oratóriumkórus létrehozásával, éppen erről szól: zenében, dalban, muzsikában feloldani a fájdalmat.”

A fő dolog az írás, a titkos szenvedély, az összes többi valahol ezt szolgálja – állítja a pedagógus. Két és fél flekkhez ennyi már elég lesz. Sok is, teszi hozzá az újságíró.