2018.03.07. 09:16
Gondozott portákkal várják Bakonybélben a millenniumra érkezőket
Az idei évben ünneplik a kis bakonyi faluban a település alapításának ezer éves évfordulóját, melyre rendezvények sokaságával készülődik a monostor, az önkormányzat, az idegenforgalommal foglalkozó civil szervezetek és a falusi vendéglátók.
A tavaly lakossági közadakozásból létesített magnólia ligetet Halmos Ábel, a Szent Mauríciusz monostor perjele áldotta meg Fotó: Müller Anikó Hanga/napló
Fontosnak tartják a közterület rendjét
A programokra várhatóan sok turista érkezik, ezért a faluvezetés, a lakosokkal egyetértésben úgy gondolja, minden területen fel kell erre készülniük. Fontosnak tartják a közterület rendjét, tisztaságát, de emellett a házak, udvarok, a porták előtti területek gondozását, virágosítását is. Úgy vélik, így a vendégeknek még nagyobb élmény lesz végigsétálni az utcákon.
Az önkormányzat, Griecs András helyi lakos ötlete alapján önkéntes faluszépítő civilmozgalmat hirdetett meg a Gondozott – virágos porta cím elnyerésére, mellyel arra kívánják ösztönözni a falubelieket, hogy portájuk és annak környezete esztétikusabb legyen, ezáltal a település összképe is szebbé válik.
Májusban és júliusban független zsűri járja majd végig a települést
A Virágosító Civilcsoport tagja segítenek a településszépítő civilmozgalom szervezésében. Májusban és júliusban független zsűri járja majd végig a települést és dönt a minősítő címek odaítéléséről. Értékelik a porták esztétikai látványát, a házak, a kerítések, az épületek előtti közterületek gondozottságát, a tulajdonosok utcaszakasz részeinek virágosítását, az utcáról látható melléképületek és udvarok látványát. A díjakat Márkus Zoltán polgármester Szent István ünnepén adja át, az első három helyezett növényajándékot – magnólia-, nyáriorgona-, labdarózsa csemetetét – kap. A történelmi dokumentumokban, így Guzmics Izidor, egykori bakonybéli apát naplójában is olvasható, hogy a magnólia a helyiek kedvenc díszfája volt. Erre is emlékezvén tavaly magnólia ligetet létesítettek a faluban.