Takáts István érseki kancellár szerint a hit, a vallás felszabadító életérzés

– Egy felvételin például megkérdezik, hány pontod van, honnan jöttél, vagy kamaszként, hogy milyen telefonod van, milyen menő cuccaid vannak, kik a barátaid, esetleg felnőttként, hogy milyen pozíciód van, mennyit keresel, milyen autód van. De ezek nem életünk legfontosabb kérdései, ha pedig rossz kérdésre akarok választ adni, akkor nem lehet jól válaszolni

– vallja Takáts István atya, érseki kancellár, aki hosszú éveken át foglalkozott fiatalok nevelésével a Padányi katolikus iskola és a Davidikum kollégium lelki vezetőjeként.

Ki vagy te?

– Szerintem életünk legfontosabb kérdése így hangzik: „Kicsoda vagy te?” Ismeretlen személyekhez szoktunk ezzel a kérdéssel fordulni az első találkozás alkalmával. Olyan szép, hogy a magyar nyelv ismeri és kifejezi életünk titkát: hiszen ebben a mondatban spontán módon csodaként szólítjuk meg a másikat. Azért lehet ő még ismeretlenül is már csoda számunkra, mert létével hirdeti ezt, hiszen ha él, akkor Isten akarta, hogy legyen, és azért akarta, mert olyan szépet, jót és igazat rejtett el benne, amit helyette más nem tud adni a világnak. Isten nem teremt selejtet. Mindenkit örömében teremtett, és ezért lehet mindenki Isten remekműve. Főleg kamaszkorban, mikor előáll az a krízis, hogy „vajon értékes, szerethető, szép vagyok-e”, fontos, hogy a fiatalok tudják magukról, hogy a létükkel hirdetik, hogy Isten megismételhetetlen csodái, és van olyan érték, gazdagság, amit csak ők tudnak adni ennek a világnak. Hiszen ahogy ők szeretik ezt a világot, ahogy ők gazdagítani tudják, ahogy ők a világban Isten szeretetének eszközei lehetnek, hogy ez a világ általuk szebb és örömtelibb legyen, úgy rajtuk kívül, helyettük senki más nem tudja ezt megtenni.

Jó pályán maradunk?

Az atya szerint, ha ez az a kérdés, amelyre az ember az életével akar válaszolni, akkor, még olyankor is, ha vannak dolgok, amelyek nem sikerülnek, meg tud maradni az életünk egy jó pályán.

– Egyrészt, az ilyen fiatal megtalálja a helyét a világban, s azt a területet, ahol örömmel tud ténylegesen értékeset alkotni. Másrészt nem fog megijedni a nehézségektől és a kihívásoktól. Én mindig ezt próbáltam megtanítani a diákjainknak, hogy merjék úgy látni magukat, ahogy Isten tekint rájuk. Mert Isten örömét leli bennük, szépnek, értékesnek, szeretetre méltónak látja őket. Fontos, hogy ezt érezzék. Nagyon sokszor a hitet, a vallást elvont dologként, feladatként, kötelességként értelmezik az emberek. Holott ez sokkal inkább egy felszabadító életérzés. Annak megtapasztalása, hogy annak az Istennek a tekintete előtt élek, aki szurkol nekem és bízik bennem, aki segít engem, hogy valóban komolyan merjem venni azt, ami ebben a kérdésben, Kicsoda vagyok?, megfogalmazódik.