2017.10.28. 08:47
Százzal-százhússzal dübörögnek át a kamionok Pulán
Pula Két halálos gázolás történt már régebben, félünk, a gyermekeket, időseket nem engedjük ki az utcára, az úton képtelenség átmenni a túloldalra, az állatokat elgázolják, a járdán sem érezzük magunkat biztonságban, mert százzal és százhússzal dübörögnek végig a falun a kamionok, és a megengedett ötvenes sebességet jelző tábla ellenére jóval gyorsabban közlekedik a többi jármű is.
A megengedettnél jóval gyorsabban közlekednek a járművek Pulán, a lakók szerint, akik fix sebességmérőt szeretnének a településen
Fotó: Balogh Ákos
Erről beszélt többek között Andrásfi Vivien a többi pulai lakóval együtt, akik végső elkeseredésükben a médiához fordultak, hogy nyilvánosságra hozzák a számukra kritikus helyzetet.
Azt mondták, többször megkeresték a rendőrséget, a település vezetőit, de helyzetük sajnos nem oldódott meg.
Szenger István polgármester az emberek felvetésére közölte, pályázati pénzből a falu két bejáratánál egy éven belül forgalomlassító szigetet, az aszfaltba épített, úgynevezett falukaput, sebességmérő táblát, jól megvilágított zebrákat építenek ki. A lakók fix sebességmérőt szeretnének.
A témáról később részletesen írunk amikor megkérdeztük a rendőrséget és a közútkezelőt is.