Felkészültek az ünnepre

2 órája

Így zajlott a szemle a Nemzeti Lovardában - Veszprém vármegyei rendőrökkel (videó)

A Készenléti Rendőrség (KR) Lovas Alosztályán túl a Veszprém vármegyei lovas rendőrök is részt vettek a Nemzeti Lovardában megtartott szemlén - olvasható a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán.

Veol.hu

Valamennyi magyar lovas rendőr egyszerre hajtotta végre a különböző alaki gyakorlatokat október 18-án délelőtt. 39 ló szimultán ügetett a pályán. A Készenléti Rendőrség (KR) Lovas Alosztályán túl a szemlén részt vettek a Hajdú-Bihar, a Nógrád, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság lovasai is, valamint az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek önkéntes tagjai is.

A négylábúak látványa gyerekekből és felnőttekből egyaránt a közvetlenséget váltja ki, s közelebb hozza az embereket a rendőrökhöz, ugyanakkor kötelékben és védőfelszerelésben való megjelenésük elrettentő lehet tömegkezelés során
Fotó: rendőrség

Az október 23-i ünnepség protokolláris feladataira való felkészülés volt az apropója a gyakorlati képzésnek, amit a KR lovasai tartottak, kiegészülve az ország különböző pontjain szolgáló lovas járőrökkel és polgárőrökkel, valamint lovas hagyományőrzőkkel. A KR parancsnoka, valamint a megyei rendőri vezetők ennek keretében szemlézték le a lovas állományt, eszközeikkel és felszereléseikkel együtt. 

A szakmai nap keretében hangsúlyt kapott a lovas rendőrök összetett feladatrendszere, hiszen a Nemzeti Lovas Díszegységben való szerepvállalástól kezdve a bűnmegelőzési és a bűnüldözési feladatokon keresztül egészen a tömegkezelésig széles spektrumon mozog a szolgálatuk. A négylábúak látványa gyerekekből és felnőttekből egyaránt a közvetlenséget váltja ki, s közelebb hozza az embereket a rendőrökhöz, ugyanakkor kötelékben és védőfelszerelésben való megjelenésük elrettentő lehet tömegkezelés során. Mindezt a sokoldalúságot igyekeznek kihasználni mindennapi szolgálataik során a Készenléti Rendőrség lovasai, akik nóniusz és gidrán lovaikat olyan szinten foglalkoztatják, hogy külföldről is érkeznek hozzájuk hospitációra és képzésre kollégák. A lovak csodálata a legkisebbeket is bevonzza, hiszen éves szinten mintegy ötezer gyerek látogatja meg a Mosonyi utcai KR-istállót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában