Lecsaptak

2024.08.23. 19:00

Résen volt a NAV, ami harmincmillió forintot ért

Kedvtelési céllal vásárolt kishajó áfáját vonta le egy vállalkozás csaknem harmincmillió forint értékben, azonban a NAV résen volt – tájékoztatta lapunkat a Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság.

Szijártó János

Amint az a közleményből kiderült, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy alapvetően építőipari tevékenységgel foglalkozó vállalkozás áfabevallását és az online számlaadat-szolgáltatásának adatait elemezte, ennek eredményeként vizsgálatra választott ki egy társaságot, mivel felmerült, hogy a cég egy magáncélra beszerzett hajó áfáját igényelte vissza bevallásában. Az ellenőrzés során a vállalkozás képviselője úgy nyilatkozott, a kishajót azért vásárolták, hogy bérbe adják vagy továbbértékesítsék. A tapasztalt revizoroknak azonban kételyei támadtak, mert mindez nem illeszkedett a cég profiljába. Adatszolgáltatást kértek az illetékes kormányhivataltól, és a megküldött információ igazolta a gyanút: a társaság kedvtelési célt jelölt meg a hajó üzemeltetésével kapcsolatos bejelentésében.
A revízió tájékoztatta erről az adózót, aki úgy döntött, mégsem él levonási jogával, és önellenőrzést nyújtott be. Így összesen mintegy harmincmillió forint kötelezettségnövekedést vallott, amely tartalmazza a beszerzett kishajóval kapcsolatos egyéb költségek áfáját is, mivel a cég ezek levonására sem volt jogosult. Az adóbevallás kitöltésénél figyelni kell arra, hogy az áfalevonás, visszaigénylés csak olyan termékek beszerzése után jogszerű, amelyeket a vállalkozás az áfaköteles tevékenységéhez használ, emelte ki közleményében a NAV. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!