Kiberbűnözés

2024.05.19. 07:00

Csökkent az átutalások kárértéke, de az óvatosság továbbra is szükséges

Bár az átutalásos csalások kárértéke 2023 végén csökkent, a további javulás és a kiberbűnözés visszaszorítása érdekében a KiberPajzs program résztvevői 2027-ig meghosszabbítják az együttműködésüket – közölte a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke.

Szijártó János

Kandrács Csaba a KiberPajzs program eredményének tulajdonította a kedvező folyamatokat, az ügyfélpanaszok és a vitarendezésre szoruló esetek számának csökkenését, de hangsúlyozta, hogy a kiberbűnözés visszaszorítása a továbbiakban is komoly erőfeszítéseket követel meg. Üdvözölte egyúttal, hogy a bankok jelentős része fejlesztette a visszaéléseket kiszűrő rendszerét, az ügyfelek pedig egyre tudatosabbak és körültekintőbbek. Sajnos a bűnözők is igyekeznek lépést tartani a fejlődéssel, mindig új módszereket találnak ki, új eszközöket vetnek be, mindennaposak például a csomagküldő szolgáltatás mögé bújó, bankokra és/vagy intézményekre hivatkozó csalások. Tavaly Magyarországon 40 ezer csalási kísérlet percenként 50 ezer forint kárt okozott az áldozatoknak.
Sajnos a hamis befektetési lehetőségek még mindig gyakoriak, amikor a bűnözők olyan területeken kínálnak vonzó lehetőségeket, mint például a részvények, a kötvények, a kriptovaluták, a ritka fémek, a tengerentúli ingatlanok vagy az alternatív energia. Ezeket a befektetési lehetőségeket gyakran – a tudtuk és beleegyezésük nélkül – közismert emberek, sportolók, modellek képeivel és ajánlásával hirdetik.

Ne váljunk csalás áldozatává! Tavaly Magyarországon 40 ezer csalási kísérlet percenként 50 ezer forint kárt okozott az áldozatoknak, sokan milliókat veszítettek el hiszékenységük, óvatlanságuk miatt
Ne váljunk csalás áldozatává! Tavaly Magyarországon 40 ezer csalási kísérlet percenként 50 ezer forint kárt okozott az áldozatoknak, sokan milliókat veszítettek el hiszékenységük, óvatlanságuk miatt
Fotó: Szijártó János / Napló

A szakemberek azt javasolják, hogy ne vegyük fel a telefont, ha híváskor ismeretlen külföldi hívószámot jelez a kijelző, és ne is hívjuk vissza rögtön. Különösen indokolt az óvatosság akkor, ha olyan külföldi számról hívják, ahol nem él ismerősünk, illetve ha az országhívó 2-essel vagy 5-össel kezdődik, hiszen ezek afrikai és közép-amerikai azonosítók. Egy internetes kereséssel bárki utánajárhat annak, hogy az adott telefonszámmal kapcsolatban korábban felmerült-e a csalás gyanúja. Az ismeretlen előhívószámokról érkező külföldi hívások egyedileg és csoportosan is letilthatók. Az egyedi hívószámokat a készülék beállításaiban lehet letiltani, míg az előhívószámok csoportos letiltása a szolgáltató ügyfélszolgálatán kérhető. Mindig gyanakodjunk, ha folyamatosan kéretlen telefonhívásokat kapunk, és határozottan utasítsuk el a befektetési lehetőségekkel kapcsolatos kéretlen telefonhívásokat, bármilyen egyszerű és könnyű pénzszerzésről, meggazdagodásról szólnak is. Nagyon lényeges azzal is tisztában lenni, hogy aki egyszer már befektetési csalás áldozatává vált, azt a csalók valószínűleg újra megkeresik, vagy eladják adatait más bűnözőknek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!