Szelíd metszéssel a szőlő egészségéért

– Maga a metszés a szőlőművelés koronája. Ilyenkor minden látszik, látom a növekedéserélyt, a tőke vitalitását, azt, hogy hol volt betegség, de a támrendszer esetleges problémáit is. Ilyenkor az egész előző évet áttekinthetjük és a következőt is alapvetően meghatározhatjuk. Ami a szelíd metszést illeti, Olaszországban, Franciaországban gyakran alkalmazzák, az a lényege, hogy a tápanyag-szállítási útvonalat tiszteletben tartja a gazda. Úgy vágja a vesszőt, hogy a nedvkeringés folytonosságát megőrizve, minél kevesebb vágási sebet ejtsen. Ennek eredményeként egészségesebb, ellenállóbb, hosszabb élettartamú szőlőre számíthatunk. A növény nedvkeringése némileg hasonlítható az ember vérkeringéséhez, és ha a szállítási útvonal valahol sérül, az következményekkel jár. Ahogy az embernél, a növénynél is betegség forrása lehet az elégtelen keringés. A metszés leggyakrabban a nyugalmi állapotban történik, amikor még nem aktívak a szállítási útvonalak – mondta Laposa Zsófia.

A vágások helyén elindul egyfajta gyógyulási folyamat a növénynél. Ha a törzshöz képest tőből távolították el az ágat, vesszőt, akkor a száradás befelé történik, és belül kialakul egy elhalt rész, ahol már soha többé nem lesz tápanyagszállítás.

– Ha például a törzs egymással szemben lévő két oldalán ejtünk egy-egy ilyen vágást, az akár a szőlő pusztulásához is vezethet, mivel ezáltal teljesen elzárhatjuk a tápanyag útját. Nagyon kell figyelni a vágásra, azok irányára, figyelembe véve azt, hogy az elvileg kör alakú törzsön, vesszőn egymással szemben helyezkednek el a rügyek, s ezek adnak támpontot a szállítási útvonalakra. A tápanyag útvonalán csak olyan vágást szabad ejteni, hogy az alapi rügyek megmaradjanak, vagy kellő száradási csonkot hagyjunk a növény számára. Így a már említett gyógyulási folyamat nem befelé indul el,vagy nem éri el a tápanyag-szállítási csatornát. Így megóvhatjuk a nedvkeringést, a meghagyott száradási csonkokat pedig később, a következő évi metszés során eltávolíthatjuk. A csonkok hosszát nagyjából az átvágott vessző átmérőjének kétszeresére érdemes kalibrálni – hangsúlyozta a Badacsonyi Borvidéken olaszrizlinget, rajnai rizlinget, illetve furmintot termelő gazdálkodó. 

Azt is megtudtuk, hogy az úgynevezett Guyot-művelés esetén alul soha nem ejt vágást, az ott meghagyott rügy mindig a következő évi csap, míg felül van a szálvessző. Így a szőlő oldalra kúszik el évről évre, s ha a rügytávolság itt egy centiméter, akkor huszonöt év múlva is csak 25 centiméterrel fog elnőni oldalirányba a törzs. Persze a rügyek iránya és a köztük lévő távolság is lényeges. Érdekességként jegyezte meg, hogy amíg az olaszok mindkét irányba kialakítják a törzset, addig a franciák egyoldalasra formálják a tőkét. Természetesen mindkét módszer a tápanyag-szállítási útvonal tiszteletben tartásán alapul, s egyelőre nehéz lenne meghatározni, hogy melyik a jobb. Azt még hozzátette Zsófia, hogy a szőlő mint kúszónövény mindig a végek felé adja a legtöbb energiát, azaz mindig az utolsó rügyeket fogja erőteljesebben növeszteni. Nagyjából mindig az utolsó kettő lesz a legerősebb. Ezért nagyon kell figyelni a csapnál arra, hogy az első rügy alsó állású legyen, ez lesz a következő évi csap, a második pedig felső állású, ami a következő évi szálvessző lesz majd.

Laposa Zsófia azt is elárulta, hogy már évek óta együtt dolgozik Lukácsy György professzorral mint szőlészeti  szaktanácsadó. Tőle sok fontos információt kapott a metszésről, a szőlészetről. Van már egy „tanítványa" is, Gerencsér Tamás személyében, aki nagy vonalakban már elsajátította a legfontosabb idekapcsolódó tudnivalókat, olyannyira, hogy idén már nyolc napot metszett Zsófiával.