Turizmus

2022.08.07. 08:00

Visszatérő vendégek a bakonyi vendégházakban

A bakonyi vendégházakba, amelyek tulajdonosait megkérdeztük, jellemzően családok érkeznek nyáron, több az Alföldről, visszatérő vendégként és Csesznekről, Bakonyszentkirályról járják be a környéket, mennek el fürödni Pápára, a Balatonra, s Zircre, Pannonhalmára városnézésre, no meg persze főleg az erdőkbe túrázni.

Rimányi Zita

Dévényi Zsolt cseszneki vendégházuk előtt

Forrás: Rimányi Zita/Napló

Dévényi Zsolt és családja mintegy tizenöt éve foglalkozik szállásadással, most már két vendégházuk van Cseszneken, idén nyitották meg a másodikat. Zömében belföldről érkeznek hozzájuk vendégek, csak elvétve jelentkeznek be külföldiek, így jártak náluk nemrégiben oroszok, angolok, de ez a ritkább. Nyárra jellemzően négy-öt éjszakára vagy hosszú hétvégére foglalnak náluk szobákat már évek óta, nem tapasztalták, hogy e téren spórolnának a náluk megfordulók, lerövidítenék szabadságukat. Ennyi időt, csaknem egy hetet pedig szívesen eltöltenek Cseszneken, mert több kirándulóhelyet be akarnak járni a környéken. Dévényi Zsolt elmondta, hogy a legtöbben a közeli gyönyörű erdőkre kíváncsiak, de városnézésre is a váráról ismert faluból mennek. A látnivalókat, a nevezetességeket megtekintik Zircen, Pápára a fürdő vonzza őket, és a Balatonra is a Bakonyból indulnak el egy-egy napra strandolni.

Jobbára családok jelentkeznek be hozzájuk, ahogy eddig is, de már egyre gyakoribb, hogy baráti társaságok szintén érkeznek. Idén nyárra minden időpontjukat, szobájukat lefoglalták a turisták, már korábban, kicsit talán kisebb volt az érdeklődés, mint a múlt esztendőben, amikor többen a koronavírusjárványtól tartva, nem akartak más országba utazni. A vendégek hazánk távolabbi részeiből érkeznek jellemzően, sokan az Alföldről, hogy hegyvidékes tájon kapcsolódhassanak ki. Lelkendezve szoktak beszélni a természet szépségéről, a falusias hangulatról, arról, hogy milyen könnyű szóba elegyedni a helybeliekkel. Ugyanakkor azt is megemlítette Dévényi Zsolt, hogy a Covid okán korábban zárva kellett tartaniuk, emiatt bevételkieséseik voltak, és a tél mindig gyenge szezon náluk, ilyenkor nem is nagyon számítanak utazókra, viszont ezekben az időszakokban is fenn kell tartani a vendégházakat. Ez is feladatot ad, kiadással jár és nem tudni még, hogy ezek a költségek mennyire emelkednek meg az elkövetkezőkben.

Forrás: Rimányi Zita/Napló

Reichné Bacsárdi Mária és családja bakonyszentkirályi vendégháza ugyancsak nyáron szinte mindig tele lesz vendégekkel, amikor pár nap szünetet tarthatnak ebből a szempontból, akkor tudnak ők is pihenni. Az előző évekéhez hasonló a forgalmuk, a náluk szállást kérők többsége visszatérő vendég, őket a közeli szép helyek csábítják. Jellemzően csaknem egy hétre érkeznek és minden napra tudnak maguknak programot szervezni, a közeli kilátókhoz mennek el, ellátogatnak Jásdra és Pannonhalmára. Rendre akadnak köztük kisgyerekesek, akik babakocsival vagy hátukra kötve a csöppségeket viszik őket magukkal kirándulni. Nemrégiben pécsiek, szegediek és kiskunhalasiak szálltak meg náluk. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!