2018.05.28. 14:00
Sikeres volt a Pápai Agrárexpó
22. alkalommal, 120 kiállítóval rendezték meg hétvégén a Nyugat-Dunántúl legjelentősebb mezőgazdasági szakkiállítását és vásárát.
Fotó: Pesthy Márton
A Pápai Agrárexpó nagy hagyományú komplex szakmai rendezvény, amely idén is családias környezetben vonultatta fel a mezőgazdasági szektor minden szakmai és szórakoztató elemét. Pápa város egyik legnagyobb programja és a régió legfontosabb agrárrendezvénye három napon át, 18 ezer négyzetméteres területen, 120 kiállítóval várta az érdeklődőket a Városi Sportcsarnokban és környékén.
A rendre tízezernél több látogatót vonzó Agrárexpó nyitónapján – melyre a bőséges égi áldás kissé rányomta bélyegét, de ennek a gazdálkodók csak örülhetnek, hiszen a májusi eső aranyat ér – a főszervező Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködési megállapodást írt alá a növényvédőszer-gyártókat és -forgalmazókat tömörítő Magyar Növényvédelmi Szövetséggel. Majd mezőgazdasági gépek bemutatóját, illetve Nyugat-magyarországi Agrárfórumot tartottak. A fórumon többek között előadások hangzottak el a magyar agrárium jövőjéről, a minőségi vetésről, húsba vágó kérdésként a sertéspiacról, illetve a sertéspestisről, a gabona- és takarmánypiacról kerekasztal beszélgetést folytattak a szakmabeliek.
A NAK az előadások szervezésén túl saját standdal is képviseltette magát a sportcsarnokban, ahol falugazdászok, referensek, nyereményjátékok és a napi szinten kézzelfogható előnyöket kínáló szolgáltatások – a Birtokos mobil, jégeső-elhárítás, és biztosítás – várták a látogatókat.
A szakmai konferenciákon, tájékoztatókon túl a szórakoztató, látványos és a kicsiknek szóló programokból sem volt hiány. Sok egyéb mellett gyakorlati, gép- és tenyészállat-kiállítások, lovas programok, gasztrofalu, valamint a helyi termelők portékáit bőségesen kínáló vásár gondoskodtak a kilátogatók szórakoztatásáról. A teljesség igénye nélkül szerepelt a programban például parasztolimpia, óriásnyúl-bírálat, ló vs motocross, rönkhúzás, lovas ügyességi, vadászkutya, solymász, fafaragó, valamint juhfejés bemutató.
A Bakony Vadászkürt Egylet fanfárjai és Keresztes János színművész köszöntője nyitotta meg a szombati napot, ami a megyei vadászoké volt. A hagyományos főzőversenyen több mint harminc ízletes vadételt készítettek el a csapatok.
Sikeres volt a Pápai Agrárexpó
Sövényházi Balázs, a NAK Veszprém megyei elnöke örömmel számolt be arról, hogy a pénteki eső nem riasztotta el a gazdákat, s mivel így a földeken nem tudtak dolgozni, eljöttek a vásárba. Mint mondta, az idei rendezvény során, melyen a helyi termelők, a gépkiállítók mellett képviseltette magát autókereskedés, és a borászat, a bankszektor is, igyekeztek hangsúlyozni az innováció fontosságát, az energetika és a környezettudatosság mezőgazdaságba integrálhatóságát.
A vasárnapi gyermeknap okán a legkisebb korosztálynak külön programokat kínáltak a záró napon: ugrálóvárak, öko játszótér, arcfestés, rajzsarok, mesefilm vetítés, illetve kézműves foglalkozások biztosították az önfeledt kikapcsolódást.