Szia, Balaton!

Szeptember 8.

Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam a nyáron lent a parton. De a jelzések szerint ma van az utolsó forró nap az évben, megyek hát elköszönni egy időre. Rituálé. A szereplők a helyükön. A lányok szépek, a fiúk vagányak, a gyerekek helyesek, és itt vannak már örök kedvenceim, a tó idős királynői és királyai, akik főszezonban szintén felszívódnak, ám ilyentájt felbukkannak, és bár a szárazföldön már nehéz a járás, a Balaton vizében úgy fickándoznak, mint holmi fiatal halak. Na persze, míg a lélek ifjú, a test halad. A strand már ingyenes, az önkormányzatnál vagy a fejüket verik éppen a falba, vagy egy olyan gesztus ez, ami feltétlenül megsüvegelendő. A büfé nyitva és könyvek is kaphatók, 300 forint/darab, ami szintén pompás ötlet és örvendetes, mostanában egyre többet találkozhatunk velük buszmegállókban és használaton kívüli telefonfülkékben. Ha szem előtt vannak, talán túlélnek, jobban, mint alig látogatott könyvtárak magányában. A tó kitesz magáért a szeptemberi áhítatban, a víz lágyan és melegen simogat, délkeleti szél fújja a hullámokat a nádas felé, fölöttük ragyogó kék égen hancúrozó vakítóan fehér felhők. Kacsák, hattyúk, vadromantika. Jöhet az ősz.

Szeptember 9.

És meg is jött. Jobb nem is történhetett volna velünk, mint a változás első két órájában tapasztalt csendes, áztató eső. Aztán begorombultak kissé az elemek, az éjjel rutinosan kiürített esővíztárolók hamar megteltek és szinte hallani lehetett a kollektív fellélegzést. Ember, állat, növény egyszerre adott hálát, még a hegy is magára húzta a páraköpenyt és azonmód el is tűnt szem elől. Estére állt el az áldás és ismét megállapíthattuk, milyen jó kis hely ez, ahol élnünk adatott, mert közben Dubrovnik és Zadar elesett, víz hömpölyög a házak között. A jelzések szerint a hétvégén jön majd a java, ott is és itt is, de ez még a jövő, ha mégoly közeli is, élni meg a jelent kell ugyebár, a lehető legnagyobb teljességben.

Szeptember 10.

A változások korát éljük már megint. Közhely, de ettől még igaz. Állítólag még az ősz is más lesz ezentúl. A Kárpát-medence elindult a szubmediterránná válás rögös útján. Ez sem egy nagy nóvum, ha valaki igyekszik együtt élni a természettel, már évek óta tapasztalhatja a sokasodó jeleket. Nagyobb kihívás ez, mint elsőre gondolnánk, kihat a létezés szinte minden területére. Nyugaton sincs ez másként, a francia gazdák elkezdtek területeket vásárolni Dél-Angliában. Hogy miért? Szőlőtermesztés céljából. Nálunk viszont olyan gyorsan lement a szüret, hogy a tavalyi őszünket pokollá tevő borászat be sem röffentette a karbidágyút. Mit mondjak, nem hiányzott különösebben, és még a szarvasbikák is higgadtabban bőgnek a kert végében. Mindeközben egyfajta készülődés mifelénk is tapasztalható. A legújabb mánia az olajfák telepítése. A fentiekből kiindulva van ebben persze némi ráció abban az esetben, ha valaki már végképp nem tudja, hogy mihez kezdjen a pénzével két jóízű „mindenszarozás” közepette. Ugyanis ha nem az unokáknak ültet (és nem), mint nagyapáink a diófákat, akkor ez egy rendkívül költséges szórakozás, az eredményre pedig senki nem vállal garanciát. Ráadásul a kőgazdag sznobok egyelőre viszik az agyament áron kínált „magyar olajat”, mint a cukrot, de a divatos felbuzdulás gyorsan lecsenghet, mint a barrique-őrület a kilencvenes évek végére, hogy átadja a helyét valami másnak. Amit még nem ismerünk és megjósolni is nehéz.

Szeptember 11.

Nekem mindenesetre akaratom ellenére lett egy privát időjósom. Egy a könyvtárba költözött béka szaporította azon állatok sorát (sáskák, gyíkok, madarak, ilyesmik), amelyek úgy gondolták, ideje lett a házon belüli összebútorozásnak. A német-magyar meccs alatt tűnt fel a jelenléte, ami tekintve, hogy minden gólnál kétségbeesett kuruttyolásba kezdett, hamar intenzívvé vált. A bosnyákok elleni találkozón néma maradt, és már-már felcsillant a remény, hogy távozott, de aztán ismét rázendített valahonnan a Márai és a Hamvas összes környékéről. Egyelőre sikertelennek bizonyultak a kitoloncolására tett kísérletek, és most már azzal is kiegyeznék, ha nem járnék úgy vele, mint a szegény ember fia egy másik példánnyal, miközben a világ egyik legpikírtebb nőszemélyét, Tündér Ilonát hajkurászta. Az idei félnótás, fészekmegtagadó gólyánkat meg mégsem hívhatom vissza, mert a végén még kiépül egy csinos kis ökoszisztéma, és takargathatom az egész társaságot, ha beköszönt a tél.

Szeptember 12.

A fecskék viszont még itt vannak, lehet, hogy szép hosszú őszünk lesz.