Szünidő

2024.07.07. 13:07

Napközis tábor önkormányzati támogatással

Két hétig nyaralhatnak Halimbán napközis táborban a településen lakó általános iskolások önkormányzati támogatással, tudtuk meg Lukács Zsanett művelődésszervezőtől.

Tisler Anna

Asztaliteniszezni is sokan szeretnek

Fotó: Tisler Anna

A napközis tábort július első két hetében tartják. Az első héten 30 diák élvezte a nyár örömeit, a második héten 39 gyerek lesz. 
Császár Zsolt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől madarászfoglalkozást tartott, ahol játékokon keresztül ismerkedhettek meg a gyerekek a madárvilággal, puzzle-t raktak ki, madárodúkat építettek és totót töltöttek ki. Egy nagy poszteren közösen azonosították a különböző fajokat, ami segített jobban megérteni a madárvilág sokszínűségét. 
Első napon az emlékházban jártak, szerdán a Malomvölgyben, pénteken a művelődési házban kézműves- és sportfoglalkozással, közös játékkal töltötték az időt. A programban budapesti kirándulás is szerepelt, vonattal utaztak a Tropicariumba. A szervezőktől megtudtuk, volt olyan kisgyermek, aki akkor ült először vonaton. Csütörtökön az ajkai strandon fürdőztek. 
A második héten felkeresi őket Hegedüs Gergő, aki hüllőbemutatóval lepi meg a táborozókat, valamint sajtot készítenek Hencsei Lillával a művelődési házban. Budapesten az állatkertet keresik fel. A táborozók felügyeletét az önkormányzat alkalmazottjai, a védőnő és a családsegítők látják el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában