Inota Fesztivál

2024.07.16. 17:30

A fény vonzásában: természet és misztérium

Megtalálta a legalkalmasabb hazai helyszínét és közönségét a fény és a hang progresszív művészete, a XXI. század audiovizuális kultúrája – ezt igazolta a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megrendezett első Inota Fesztivál, majd a múlt hétvégi Inota Focus Turbinacsarnok sikere. Várhatóan nem lesz ez másképp a háromnapos Inota Focus: Radiance című fesztivál esetében sem, amelyen augusztus 30. és szeptember 1. között ismét egymásra hangolódik a kortárs zene és vizuális világ az egykori hőerőmű mementóként ható díszletei között – jelentették be kedden a szervezők budapesti sajtótájékoztatójukon.

Osváth Sarolta

Fotó: Bódis Krisztián

Az első Inota Fesztivált tavaly csaknem húszezer látogató kereste fel, így a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik legsikeresebb eseményének bizonyult – hangsúlyozta a fővárosban a Turbina Kulturális Központban tartott tájékoztatón Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója. Természetes, hogy a szervezők (NVC Budapest és a Centrum Production) a folytatás mellett döntöttek, s az idén immár másodszor térnek vissza a különleges vonzású helyszínre, ahová szívesen érkeznek a hazai és külföldi kortárs művészek is. Katona Csaba, Várpalota alpolgármestere szerint fölösleges volt a kezdeti aggodalom, hogy a szocialista ipar egykori fellegvára, ahová naponta ezren jártak dolgozni, „rozsdaövezetté” válva, kulturális térként vonzó lesz-e a mai fiatalok számára. Ez ma már nem kétséges, hiszen telt házas volt a júliusi rendezvény is, tette hozzá. Ezt megerősítette Hutvágner István, a 15 hektáros terület tulajdonosa, aki elmondta: elképzeléseik szerint nemcsak szezonális, hanem egész évben működő rendezvényközpontot szeretnének Inotán kialakítani, amely kombinálható lenne magas színvonalú ipari tevékenységgel is. 

Fotó: Bódis Krisztián

Az idei nyár végi fesztiválon a vizualitás lesz a középpontban, emelte ki Besnyő Dániel fényművész, az Inota-projekt egyik kurátora. Az Inota Focus: Radiance nevű program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg, neves hazai és nemzetközi alkotók mutatkoznak be a különleges helyszín ihlette installációikkal. Kálmán Mátyás filmművészeti kurátor beszámolt arról, hogy tizenöt alkotás lesz látható a különböző helyszíneken. A Hollandiából érkező Helen Blanken Heliotrope című installációját például a Nap felé forduló, burjánzó növények ihlették, a barcelonai Mareo a hűtőtornyok belsejét béleli ki vakító misztikumával, a szlovákiai Ausgang Studio az evolúció magasabb rendű formájával idézi meg a nem túl távoli jövőt. A hazai alkotók sem maradnak le, meglepő és esetenként monumentális installációkkal jelentkezik Battha Gáspár, Nagy András László és a Mumush Electric Team, valamint a Lightspray Visual.

– A zenében sem mindennapi a fesztivál kínálata, már csak ezért sem, mert mindhárom nap más irányzat határozza meg a hangulatot – mondta el Vereczkey Ákos zenei kurátor. A fényművészeti alkotásokhoz az elektronikus zene olasz sztárja, Alessandro Cortini szolgáltatja az aláfestést, mellette progresszív hazai zenészek és DJ-k sora nyújtja tudása legjavát. 

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az Inota Fesztivál egy bank támogatásával fényművészeti pályázatot hirdet, a feladat: fesztiválhelyszínné varázsolni az elhagyott hőerőművet. A nyertes pályázó installációja része lesz az Inota Focus: Radiance programjának.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában