Jön a vakáció

2024.06.20. 13:00

Még nyugalom van a Balaton-parton, de már nem sokáig (videó)

Ha a párunkkal ruccanunk le a Balaton-partra, és gálánsak akarunk lenni, mindenféleképpen legyen nálunk elegendő pénz. Viszont ha már feleséggel és két gyermekkel tesszük ugyanezt, vigyünk még több pénzt. Vagy egy – netán kettő – hűtőládát, olyat ami jó nagy.

Juhász-Léhi István

Gurulok Tihany felé. Nem írhatom, hogy robogok, hiába a robogó mint jármű, mert nem sietek. A ,,gurulóban" az is jó, hogy óvatosan lehet róla nézelődni, persze nem mindig, ugyanis nagyon észnél kell lenni. Szóval menet közben érzi az ember a júniusi mezőt, érzi magán a nap melegét, de mégsem izzad. Az a kár, hogy Itáliával ellentétben még mindig kevesen járnak kismotorral. Ez ugyan egy másik történet, mégis eszembe ötlik a batár és egy személlyel közlekedő hatalmas SUV-kat látva. 

Tihany, Gödrös Fotó: Juhász-Léhi István/Napló

A Tihanyi műútról a Lepkesor felé kanyarodva a Gödrösi szabadstrandnál parkolok. Korábban már-már lehegesztettem, lebetonoztam a motort a különös rémtörténeteket hallva, mára viszont annyit ,,javultam", hogy nem viszem túlzásba a parton. Magyar mezemet látva egy német rendszámú kocsiból mutat egy srác V-t az ujjaival. Visszaintek, gondolom, már tudják, hogy Szoboszlaiék este nyernek. De jó lenne... Egyéb nem utal a sorsdöntő Európa-bajnoki labdarúgómeccsre. 

Megnézem, vagyis inkább belesimítok a vízbe, a Balatonba. Nagyon kellemes. - 23 fok körül van – mondja egy idősebb úr. - Egyre jobb! – teszi még hozzá, hogy a következő másodpercekben elmerüljön a szemre rendkívül tiszta habokban. Leülök a parton, nincsenek sokan. Ez a mondat, ha ilyen marad az idő, nem lesz igaz a következő hetekben.

A vendéglátósok is készülnek. Az egyik étterem árlapját böngészem. Átfutva a számokat, arra jutok, hogy ha a párunkkal ruccanunk le a Balaton-partra, és gálánsak akarunk lenni, mindenféleképpen legyen nálunk elegendő pénz. Viszont, ha már feleséggel és két gyermekkel tesszük ugyanezt, vigyünk még több pénzt. Vagy egy – netán kettő – hűtőládát, ami jó nagy.

Tihany, Gödrös Fotó: Juhász-Léhi István/Napló

Az árak? Egy eszpresszó 800 forint, egy Gösser citrom 0 százalékos 950. Egy deci rozé 400, fél liter eperlimonádé 1450 forint. A lángos sem lett sajnos olcsóbb: a sima 1150, a tejfölös 1700, míg a sajtos-tejfölös 2250 forint. A nutellás palacsintáért 500, egy sima hamburgerért 3350 forintot kérnek, míg a húsos 4150. Ugyanitt a bécsi csirkemell hasábburgonyával 3950 forint. Egy dobozos sör 800, a jegeskávé 2350, egy gombóc fagyi 550 forint. A strand ugyan ingyen van, a parkolásra azonban áldoznunk kell, ha autóval érkezünk.

Hazafelé ,,gurulózva" ki nem hagynám a révet. A parton jár a nyári szél, a hullámok ki-ki csapnak, amin a fotózkodó tinik nagyokat visonganak. A csodás hely talán nem is érdekli őket, csak jó legyen a róluk készült fotó. A kompok megtelnek, de nincs tumultus. Még. Ez igaz percekkel később Tihanyra is. 

Az iskola utolsó hetében, a vakáció kapujában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában