A réveszlegényektől a modern kompokig

A Balatonon néhány évszázaddal ezelőtt több révátkelőhely is működött, a Tihany-Szántód útvonalon kívül. Ismeretes volt még a fenékpusztai és a révfülöpi. Kompként ekkortájt emberi erővel – az apátsági cselédek által – hajtott fahajót használtak. Az indulóállomás mindig Tihany volt, Szántódról nehezebbnek bizonyult átjutni a túloldalra, általában füstjelekkel hívták a szántódi révészek a tihanyiakat. Egy 1820-ban született összeírás szerint a komp egyszerre 35 személyt, 5 parasztszekeret, 1 hintót, 12 lovat tudott átszállítani. A hosszú ideig a bencések kezén lévő Szántód-tihanyi átkelőhely révészlegényeire szigorú szabályozás vonatkozott, egyik helyütt ezt olvashatjuk: „Borravalót vagy más akárminemű adományt, semmiféle embertől nem szabad kérni, hanem ha maga grátiájából ad valaki, azt köszönettel elveheti. (…) Lopás, káromkodás részegeskedés, verekedés átaljában meg nem engedtetik.” Nagy mérföldkőnek számított a 19. század elejétől benépesülő Balatonnál, hogy a 19. század kezdetén megépítették a szántódi révkikötőt, majd később a szántódi révcsárdát is. 1848-ban már postai útvonalként is funkcionált a szántód-tihanyi révút. A 20. század elején még 4 evezős hajtotta a járatot és majdnem egy óra alatt valósult meg az átkelés. Általában a szántódi csárdásné füsttel és tűzjellel adott jelzést a Szántódon várakozó utasokról. A közeli Kőröshegyen élő neves vadász-író, Széchenyi Zsigmond így emlékezett vissza a szántódi átkelésekre: „Jól emlékszem, hogy a kompra való ráhajtás, különösen négy jóvérű csikóval, ráadásul viharos vízen, nem volt gyerekjáték. Volt rá eset, hogy mind a négy ló szemét be kellett kötöznünk, kabáttal, zsákkal vagy egyéb kéznél levővel. Csak ilyen megvakított állapotban sikerült őket a kompra léptetnünk. Arra is emlékszem, amikor elkapott bennünket a szél, félrefordított tihanyi irányunkból, s a révészek minden erőlködése ellenére lesodort Siófok alá. A tihanyi révben ócska, valamikor nádfedelű fészer rogyadozott. Mikor utoljára ott vesződtem, már csak imitt-amott éktelenkedett egy-egy zsuppcsomó a tépett fejű fészeren — a többit mind elfüstölték az idők folyamán átkelni szándékozók.”

A trianoni békediktátum után kezdődött meg a Balaton virágkora, felfutása, ez az időszak sok-sok vendéget hozott a magyar Tenger partjára. Így elkerülhetetlenné vált egy korszerű kompjárat üzembe állítása. A kompjárat terve már 1927-ben megfogalmazódott, de az üzembeállítás 1928. augusztus 1-jén valósult meg. A segédmotoros komp I. vastestű hajó volt, amely 12 perc alatt tette meg az utat, mindez jelentős előrelépésnek számított a néhány évvel azelőtti állapotokhoz képest. A háború végén a komp szomorú sorsra jutott: a németek felrobbantották, s csak 1946-ra sikerült kiemelni. 1958-ra helyrehozták a hajót, motorját megerősítették, majd 1961-ben vízre tették a nagy befogadóképességű, nagy lóerejű KOMP II. járatot, amely ma is működik, Kisfaludy Sándor költő nevét viselve. Majd jött a napjainkban szintén habokat szelő Kossuth és Széchenyi komp, 1976-ra pedig elkészült a Baross. Mostani új kompjaink neveikben is folytatják a balatoni sort: Tihany és Tomaj már bekapcsolódtak a tavi komptörténelem hosszú sorába, melynek kezdetei szintén a történelemi előidőkhöz nyúlnak vissza.