Egy szenvedéllyel teli játék - Balogi Szilvia és Tatorján József tánca (képgalériával)

A magánéletben is egy párt alkotó Szilvi és Joci megtanulta a tangó szellemiségét, de hogy az izgalmas életigenlő elfoglaltság során belső egyensúlyra és békére találjanak, hosszú út vezetett. Már túl vannak azon, hogy külső szemnek akarjanak megfelelni. Táncuk nem a showbiznisz világába repít minket, a mozdulataik erőlködés nélkül jönnek létre, nem gondolkodnak, hogy milyen kombinációk következnek, „csupán” ráhangolódnak a zenére, a partnerükre. Együtt élvezik kreativitásuk minden momentumát.

Hatéves korban kezdődött 

Veszprémi otthonukban az illendőség miatt Szilvi felé fordulok először, aki elmeséli: már hatéves balatonfűzfői kislányként táncolt, az óvónői ugyanis jelezték a szüleinek, hogy a gyermek folyton lábujjhegyen jár. A nevelők „szimata” nem csalt, Szilvi hamarosan színházban balettozott, aztán engedett a néptánc és a modernebb irányzatok, az orientális táncok csábításának. Egy ideig úgy tűnt, a hastánc lesz a befutó, míg nem húsz éve megjelent az életében Joci, aki sokáig a fővárosunkhoz kötődött. A fiatalember eredményesen atletizált, majd a belső stílusú harcművészetek – a taichi chuan és a taoista alkímia – mellett tette le a voksát. 

– Akkoriban olyan kínai harcművészetet kerestem, ahol nincsenek övek és danok, mindent magamért tehetek. Ezért is örülök annak, hogy idővel rabul ejtettek a shaolin kungfu irányzatok – teszi hozzá a negyedszázada oktatóként is tevékenykedő házigazda. A művészeti iskolákban tanított Szilvi hastánca révén részt vettek európai és közel-keleti bemutatókon és showműsorokban, aztán Írországban, már együtt utcaszínházi előadásokkal szórakoztatták az arra közlekedőket. Ám idővel kimondták, amit gondoltak: „…elég volt a folytonos vándoréletből!”. Mivel a táncban kezdtek improvizációt keresni, olyan mozgásformára vágytak, amit közösen és öreg korukig tanulhatnak, gyakorolhatnak. Ahol nem a lépések egymásutániságán van a hangsúly, hanem ahol a zenét tánccá festhetik át – teljes testtudatosságban –, új dolgokat fedezhetnek fel és konszenzusba kerülhetnek az érzelmeikkel. Kilenc éve a tangóban leltek közös tengelyre. – Úgy éreztük, megtaláltuk benne az addigi életünkből hiányzott szabadságot és örömteli kapcsolatot – jegyezték meg.

Út Buenos Airesbe

Eleinte Budapestre jártak fel órákat venni, majd felléptek a Csikász Galériában egy kiállítás megnyitón. Ebben az időben kérték fel őket, hogy tanítsanak a királynék városában, kell-e mondani, csapatukat a tangó iránti érdeklődés, a zene- és táncszeretet hozta össze. Később a fővárosban megismerkedtek egy világbajnok párossal, Jonathan Saavedra-val és Clarisa Aragónn-nal, akik 2016-ban elhívták őket Buenos Airesbe, hogy elsajátítsák az ízlésükhöz leginkább közel álló stílust. 

– Az ő táncukban fedeztük fel azt az érzést, ami a mienkből akkor még hiányzott. Kint aztán rájöttünk arra, hogy hiába gyakoroltunk idehaza naphosszat, szinte semmit sem tudunk a tangóról. Argentínában mindenki felszabadultabb, senki sem fél attól a közelségtől, amit a tánc magában hordoz, s más a lényege, mint amit eddig tanultunk. Hovatovább mindent elölről kellett kezdenünk. Dél-Amerikában az a Carlos Perez – és felesége Rosa – vett bennünket a szárnyai alá, akit a tangó nagypapájaként is emlegetnek. Először egyszerűen lerajzolta nekünk, hogy miként sétáljunk vonalakon, majd megmutatta azt az emóciót, amit kerestünk. Később azt mondta: vigyük messzire a tánc adta érzést, s mutassuk meg másoknak is – tették hozzá. 

Zene és ölelés

Neki köszönhetően ráleltek a keresett feelingre és harmóniára, sikerült tánccá alakítaniuk a zenét: együtt mozogtak, puha ölelések közepette finoman egymáshoz kapcsolódtak. Saját tangótörténetükben innentől új korszakot számolnak – a valós karrierjük kezdetét –, amiben a zene és az ölelés jelenti a tánc lényegét. Ekkorra elsajátították a módszertant, amivel mindez továbbadható, eztán már nem is figurákat instruáltak, hanem lehetőségeket mutattak arra, hogy a partnerrel miként lehet egybecsengve kitáncolni a zenét. 

– Ma is úgy oktatjuk a tangót, hogy a tanítványokkal együtt mi is tanulunk. Ha megismerjük a tánc lelkületét, az egyszerű séta is élvezetessé válik – árulja el Szilvi, aki azt is értésemre adja, hogy itthon nem elsősorban mások szórakoztatására készítenek fel tanítványokat, mert az színpadi kategória, egy előadás. Nekik a tangó önismereti tanfolyam, a férfi és a nő egymásra figyelése, ami nem vezetéskövetést, hanem idilli együtttáncolást eredményez. Ezért követik a tradicionális iskolavonalat, a szalon stílust, ahol nincsenek koreográfiák. – Az iskolánkban sem főként az üzletet látjuk, hanem azt a kulturális tevékenységet, ami lehetőséget biztosít a napjainkban olyannyira hiányzó, minőségi társasági életre. A bevételeinkből finanszírozzuk a külföldi utazásainkat, ahol továbbfejlődhetünk és a tudásunkat idővel átadhatjuk másoknak – szögezi le Joci.

Azt mondják, nincs még egy olyan tánc, mint a tangó, ami olyan őszintén tükrözné vissza az emberi élethelyzeteket. A táncosok mély érzéseket tapasztalnak meg, mozdulataik mögött ott van az egymásba vetett bizalom és őszinteség, miközben úton vannak a belső szabadság felé. Szilviék számára már nem is tánc, inkább szenvedély, vagy életforma. Diskurzusunk során megtudom, hogy azóta többször jártak Argentínában, hogy más legendák magánóráin még közelebb kerüljenek a tangóhoz. Hasznos tanácsokkal látták el őket, további útmutatásokat kaptak a fejlődésükhöz, újra és újra finomítottak a mozgásukon. De mint életútjukból kiderül: Spanyolországban is tanultak neves mesterektől.

Ez egyfajta játék, ahol a lelkek találkoznak

A tangó egy improvizatív, de technikaigényes tánc, ami elősegíti a kényelmességet, a finomságot két ember között, így a pár teljes játékosságban és összhangban azt fejezi ki a táncában, amit a zene mutat számukra. A férfi és a nő folyamatos kommunikációban van egymással, és a tengelyek játékával jön létre maga a tánc. Ez egyfajta játék, ahol a lelkek találkoznak, s valami közöset hoznak létre. A tangó szembesít azzal, hogy mire vagy képes testben, lélekben és érzelmekben. Akárcsak egy személyiségfejlesztő tréning. Az ember számára a technikai alapok adják meg a stabilitást. Ennek köszönhetően jön létre a természetes mozgásból áradó harmónia. De a mozgások elsajátításához, az érzelmek szabad áramoltatásához türelem kell. Szilviék már nemzetközi versenyeken és tanáraik, egyben barátaik, Juan Amaya és Valentina Garnier ajánlására világbajnokságon is szerepeltek. 

– Fontos az eredményesség, de az is legalább annyira, hogy olyankor együtt lehetünk a barátainkkal. Az előző vb-n több mint 700 páros indult, nagy szó, hogy a mögöttünk végzettek között sok argentin páros is volt. Mi ezzel együtt továbbra is leginkább élvezni akarjuk a táncot – hangsúlyozta az időközben spanyolul is megtanult Szilvi, hogy a felcsendülő dalok mondanivalójával tisztában legyenek.

Tangó nélkül már nem is tudnák elképzelni az életüket, mert mint Joci megfogalmazza, a tánc az arcukba „tolja” a hibáinkat, amiken változtatniuk kell. A magánóráikon a tanítványok is mernek változni, ami az életükben is változást eredményez. 

– Álmunk, hogy Veszprémben létrehozhassunk egy olyan tangóiskolát, ami közösséget teremt, de szórakozási lehetőséget is nyújt. Ahol lehet órákat tartani, esténként meginni egy italt, majd kedvünkre táncolni, mert az emberek vágynak a társas élményekre – mondja Joci.

Búcsú tánc a nappaliban 

Mielőtt elköszönnék, videófelvételeken, majd a nappalijukban mutatják be, amiről addig „értekeztünk”. Az elegáns és pontos táncukban sokféle impulzussal találkozni. Fejből „varázsolnak”, a mozgásuk nem is válik szögletessé, egyetlen testrészükben sincs mozdulatlanság. Örömteli kapcsolatba kerülnek a testükkel, olyan, mintha egy tengely körül egybeforrnának, az alakzatnak pedig négy lába „nőne”. Az első lépés Jocié, ami a tisztelet jele, amire Szilvi bizalommal felel, átöleli a párját, táncol vele. Követi a férfit, akinek az újabb lépése a felelősséget szimbolizálja, azon van, hogy a nő gondtalan és boldog legyen. Persze, hogy Szilvi válasza erre az odaadás, hagyja, hogy Joci vigyázzon rá. Úgy alkotnak egységet, hogy közben nem vész el a személyiségük. Szenvedéllyel teli játékuk magával ragadja a tekintetemet. Az igazság ott van előttem, a részletekben. Botlábú kívülállóként még én is megélem a pillanatot.