Fenntartható városok – Vissza a természethez?

– Mi a különbség a hagyományos és fenntartható park, zöldfelület között? 

– A hagyományos park esztétikai beavatkozás. Egyetlen célja, hogy szép legyen. Szépségideálja leképezi a mindenkori korszellemet, melyet a francia vagy angolkertekben a nyírt, rendezett gyepek és formára alakított növények képviseltek. A Hollandiából 2007-ben indult Green City vagy Zöld város mozgalom alapítói azonban bebizonyították a döntéshozóknak, akik a pénz, a haszon felől közelítik meg a dolgokat, hogy a zöld nemcsak esztétika, hanem pénzben kifejezhető érték is. A parkra néző lakásért az emberek többet hajlandók fizetni, ha egy beteg ember zöldet és nem betonfalat lát, hamarabb meggyógyul, vagy ha az 5–10 mikronnál kisebb, levegőben lévő porszemeket a fák levelei megkötik, kevesebb lesz a tüdőbeteg. Így kisebb az állam egészségügyi kiadása. Az épületeken kialakított zöld tetőtől pedig olcsóbb lesz a hűtés és fűtés. A zöld értéke tehát számszerűsíthető. Kiszámították, hogy a zöld infrastruktúra fejlesztésének a megtérülése 600 százalék, ami hihetetlenül nagy szám. (Ekkora megtérüléssel két nem túl dicsőséges szakma: a fegyverkereskedelem és a prostitúció dicsekedhet.) Nem mellesleg a holland kertészek is jól jártak, mert több növényt tudtak eladni. 

– Hogyan lett ebből mozgalom? 

– Mögéálltak a nemzeti kerttervező szövetségek. Csatlakozott Anglia, Franciaország, Németország, Svájc, majd Magyarország is. Bebizonyosodott, hogy egy kert, egy park, egy zöldfelület nemcsak szép lehet, hanem hasznos is. A mozgalom azért tudta kinőni magát, mert egyre többen ébredtek rá, hogy ha követik az elveit, akkor nem mennek szembe a természet folyamataival, és a zöldfelület önfenntartóvá válik, mint az erdő. De ehhez persze az sem mellékes, milyen messziről érkeznek a beépített anyagok: ötven kilométerről, vagy több ezerről. 

– Mi az oka, hogy ez a tisztán szakmai mozgalom politikai színezetet kapott? 

– Az öko-bio elhivatottságú tájépítészek terveznek a Green City szellemében. A magyar egyetemi oktatásba még nem érkezett meg. Sokan nem értették még meg a lényegét. Az elmúlt tizenkét évben azonban a magyar kormány meghirdetett és támogatott olyan projekteket, amelyek segítenek kikísérletezni, hogyan lehet és hogyan kell alkalmazni a gyakorlatban. A Zöld város pályázatok nagy lendületet adtak az ügynek, de voltak, akik félreértették. Így születtek meg az aszfaltos parkolók, lekövezett terek – néhány fával. Meg kell tanulni, hogy addig nem lehet nekiállni a tervezésnek, amíg nem válaszoljuk meg a terület fenntarthatóságára vonatkozó kérdéseket. Ez a körforgásos gondolkodás, amelybe beletartozik, hogy minden résztvevője – az embertől a növényeken és az állatokon át a talajig – jól érezze magát benne. 

– Jut-e annyi pénz és idő a tervezésre, amennyi elég egy terület teljes és pontos megismerésére? 

– Az angol fenntartható város könyve 1200 oldal. És nem másolható. Minden hely más, miközben a tervezők szeretik a rutint. Bizony munkás és kockázatos vállalkozás újragondolni egy szakmát, magunk mögött hagyni a biztonságot nyújtó megszokásokat. Benne van a bukás lehetősége. Mi van, ha a természet másként gondolja? Miközben a tervezőnek alaposan át kell gondolnia, hogy az a terület hol van és miről szól, folyton vitatkoznia kell a kivitelezővel is, aki nincs ehhez hozzászokva, hiszen neki nem mondja meg senki, hogyan csinálja. De nyilvánvaló, hogy paradigmaváltás zajlik, elindult a változás a közgondolkodásban is. Tíz éve még kinevették, aki vadvirágos városi rétekről beszélt, ma már nem kell megmagyarázni, mi az és miért olyan. Ahol meg nem tudják, ott ki kell tenni egy táblát, ráírni, hogy ezen a területen harminc katica és tíz sündisznó él, és máris mindenki megérti, miről van szó. Eljutottunk odáig, hogy kezd lassan kínos lenni a kerti öntözőrendszer meg a gyomtalan, trágyázott gyep, ahogy a városban is trendibb már kerékpározni, mint BMW-vel furikázni. Növekszik a klímaszorongás, az emberek kezdenek kapcsolni, hogy így nem lesz jó. Csak a döntéshozók és a szakma van lemaradva. Nehéz nekik elmagyarázni, hogy nem a fát kell kivágni, hanem a csatornát arrébb tenni. Vagyis ne az oxigént szolgáltató fa legyen a közművekért, hanem fordítva. 

– Amikor a döntéshozatalnál a pénz beszél, lehet-e azzal érvelni, hogy a fenntartható park vagy városközpont a későbbi gondozás során kevesebb beavatkozást, munkát igényel? 

– Az a döntő érv, hogy a zöld város szellemében átépített parkoknak hosszabb távon kevesebb a gondozási költségük, pontosan a körfolyamatok miatt. Tehát olcsóbb a fenntartásuk is. Nem mindegy, hogy kéthetente vagy kétszer egy évben kell csak lenyírni. De emellett fontos, hogy sokkal nagyobb az ökológiai szolgáltatása is! 

– Kik rendelnek fenntartható kertet? 

– Főleg magánszemélyek, cégvezetők, hoteltulajdonosok. Szép lassan nálunk is megy át ez a köztudatba, Nyugat-Európában pedig már minden erről szól. Az emberek rájönnek, hogy öngyilkosság szembemenni a természeti folyamatokkal. Olyan kerteket kell építeni amelyek harminc év múlva is működnek, és nem kell hozzájuk trágya, öntözőrendszer, nem kell folyton újraültetni a növényeket. Ahogy az erdőben sem kell, mégis megnőnek, és 100 év alatt mennyi növénynek állatnak adnak teret. Lassan már nálunk is olyan növényeket kell telepíteni, mint a tőlünk délebbre lévő Macedóniában és Görögországban, a nyugatiak ugyanis nem fogják kibírni a melegedő klímát. A fenyőfélék, az örökzöldek alpesi növények, itt elpusztulnak. Pedig ma ezek a gazdagság szimbólumai, ettől érzi magát valaki nemesnek. A parasztok azért ültettek diófát a kertjükbe, mert természetes klímaként szolgált. Nyáron hűtött, árnyékolt, télen lehullatta a lombját, akkor meg beengedte a házba a fényt. A növény tehát energiaforrásként is jól használható, hűt és fűt. A park nem kert, hanem növények hálózata, mely, ha az anyatermészet körfolyamataival együtt működik, akkor jó irányba haladunk.