Kilenc gondolat bakonybéli és zirci szerzetesektől

Bérczi L. Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság apátja: "Zircen a nyugodt atmoszféra az, amit először tudunk megosztani az ide érkezőkkel és segít nekünk is Istenhez közelebb kerülni. Hitünket, békénket a jó Istentől kaptuk, részünkre is ajándék, s a hála és az öröm úgy nő a szívünkben, ha azt megosztjuk másokkal. Azért kaptuk, hogy továbbadjuk, ezáltal növekedjünk."

"Ha egy találkozás nem felszínes, hanem a szeretetre és az igazságra épül, akkor mindkét fél gazdagodni fog belőle, ilyen az igazi találkozás. Találhatunk alkalmas helyet, légkört mély, gazdagító találkozásokra: Istennel, a barátainkkal, és talán önmagunkkal is."

Marton Bernard atya, ciszterci szerzetes: "A jelen az ajándék, ezért egyszerű annak a megfejtése, mit érdemes leginkább ajándékoznunk, mi lehet a legbecsesebb meglepetés, hogyan tudunk magunknak és szeretteinknek, egymás lelkében igazán ünnepet teremteni: úgy, hogy teljes lényünkkel jelen vagyunk nekik. Így válhatnak valóra a legbensőbb óhajok."

Baán Izsák bencés szerzetes, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele: "Természetes, hogy feszültség van az ideáljaink és aközött, amire képesek, készek vagyunk. Ez a feszültség termékeny is lehet, ha nem engedünk a kiábrándultságnak, a fásultságnak, ha készen állunk naponta újrakezdeni. Minden apró, jelszerű vállalás, néhány perc csend, befelé figyelés, kevesebb online jelenlét, önként vállalt lemondás egy-egy apró lépés afelé, hogy az ünnepre legyen bennünk hely, kicsivel nagyobb tágasság arra, hogy befogadjuk a szeretetet: Istenét és a másik emberét."

"A jótékonykodás során minden olyan apró gesztus, amelyben szabadon, ellenszolgáltatást nem várva tudok mások felé fordulni, adni az időmből, figyelmemből, anyagi javaimból, örök értékkel bír, megnyitja a szíveket, lebontja a falakat, segít abban, hogy kilépjünk lövészárkainkból, bezárt kis világunkból. Ha ráérzünk az ízére, ha látjuk a jót növekedni, akkor talán máskor is képessé válunk rá."

"A lényeg szerintem az, hogy legyenek kérdéseink, valódi kérdéseink. Ha megtaláljuk magunkban a vágyat, hogy mélyebben nézzünk rá az életünkre, ha készek vagyunk egy kicsit megállni, kitenni magunkat annak, hogy termékeny üresség keletkezzen bennünk, akkor ebben a csendben a lelkünk maga fogja felszínre hozni életünk igazi kérdéseit. Akkor már csak ahhoz kell bátorság, hogy ne meneküljünk el előlük."

Dékány Árpád Sixtus ciszterci atya, olaszfalui plébános: "Énekléskor nem elég, hogy én énekeljek, egész személyiségünkkel kell ezt tenni, akkor más lesz hallgatni is: formálja az előadót, megérinti a vele lévőt, emberibbé teszi a kapcsolatokat."

"A művész általában kapocs a szakralitás és a valóság között, ezért rokon lélek a pappal. Hasonló a küldetésünk, de a keramikusé például még paposabb, mert még emberibben, plasztikusabban fejezi ki, jeleníti meg az Istentől való gazdagságot."

"A művészi alkotások vonzzák a tekintetet, nemcsak a vizualitás, a látottak révén, hanem főleg lelkiségükkel. Azt az üzenetet közvetítik, hogy hasonlóképp mi is megfogalmazhatjuk érzelmeinket alkotásainkban, a teremtett világban felfedezhetjük alkotottságunkat és rájöhetünk, hogy mindannyian tudunk alkotni. A művészet erre mutat rá."