Hős és tudós ősök nyomában jár egy veszprémi nyugdíjas

Egy elfelejtett, szabadságharcos hős nevét őrzi a Győr-Moson-Sopron megyei község, Bőnyrétalap egyházi halotti anyakönyve. Démi Sámuel bőnyi birtokos nemesembert 1849. április 29-én ölték meg osztrák katonák. Hogy a haditörvényszék ítélte-e halálra, és főbe lőtték Győrben, vagy a császáriak koncolták-e fel Csanak és Nagyigmánd közelében, egyelőre rejtély. Démi Sámuel története talán soha nem került volna napvilágra, ha egy kései rokonának nem vált volna szenvedélyévé a családkutatás. 
A veszprémi nyugdíjas, Nagy Erzsébet Viola azonban „veszélyes” hobbit választott, hiszen azóta minden szabad- idejét az ősök nyomában tölti. Így került édesanyja szülőfalujába, Bőnybe is. Persze, csak az anyakönyvek megsárgult lapjain keresztül, mivel személyesen évtizedekkel ezelőtt járt utoljára a községben. – Szüleim korán meghaltak, a családom eredetéről egyedül nagynéném jelentette a forrást. Talán ezért fordultam az írott emlékekhez, a levéltári iratokhoz – beszélt a kezdetekről a ma már nem is olyan amatőr kutató. Csak anyai ágán ugyanis 2950 nevet tart nyilván a családfán. Számos érdekességet talált kutatás közben, és híres embereket is a rokonsághoz csatolt. 
De térjünk vissza az 1849-es történethez. Démi Sámuelről tudjuk, hogy akkor 36 éves volt, kiszolgált katona, nős, de gyermektelen, református közbirtokos. – Az 1700-as évek végén élt ősapám, Démi István és az ő nagyapja voltak testvérek. 1849 áprilisában a lelkész leírta, hogy a visszavonuló osztrák katonák közül Sámuel egyet lefegyverzett, és Győrött katonai törvényszék elé vitetett. A halál oka főbelövés. Megdöbbentem. Elhatároztam, hogy utánajárok a történteknek – mondta Nagy Erzsébet Viola. 
Korabeli újságokat, a szabadságharcról szóló dolgozatokat olvasott át. A Márczius Tizenötödike című, Debrecenben megjelenő lap 1849. május 1-jei száma említi az esetet, leírva, hogy Démi Sámuel „golyó által végeztetett ki”. A bábolnai csata 1905-ös leírásában, a nagyigmándi plébános feljegyzésére hivatkozva nevét ugyan nem említik, de szinte biztos az egyezés: „Bőnyön elfogtak egy magyar embert, akit fegyverek közt kísértek a csapattal. Alig hagyták el Bábolnát, Csanak és Nagyigmánd között a vakmerő fogoly kiragadta egyik kísérője kezéből a puskát, és a rab lelőtt egy császári tisztet. A feldühödött katonaság a foglyot ott helyben darabokra vagdalta” – derül ki a visszaemlékezésből. 
– Kétféle leírással találkoztam, egyelőre nem tudom, melyik az igaz. A lényeg azonban Démi Sámuel hős helytállása. Nem tudom, miért ejtették foglyul a császáriak, nyilván harcolt a szabadságharcban. Én pedig büszke vagyok rá, hogy nemzete szabadságáért fegyvert fogott, és életét is hősként adta a hazájáért – fogalmazta meg érzéseit Nagy Erzsébet Viola. – Szeretnék eljutni Bőnybe, hogy egy szál virággal jelezzem ott nyugvó őseimnek, rokonaimnak, hogy nincsenek elfelejtve – jegyezte meg az asszony. 
Nagy Erzsébet Viola kutatásai során sok érdekességre bukkant. Nagyanyja, Varga Lídia vonalán kiderült, hogy leszármazottja Kapitány Varga Andrásnak, az ónodi vár kapitányának, aki 1633-ban kapott nemességet. Roboz Benedek lovas főhadnagy ősapjának pedig a veszprémi várban volt háza, amit Padányi Biró Márton veszprémi püspök különös körülmények között szerzett meg tőle. Erzsébet rokona Roboz István Somogy megyei hírlapírónak, aki az ibafai pap fapipáját versben örökítette meg, így unokájának, Bernáth Aurél festőművésznek is. Erzsébet rokonságába tartozik Vargha Gyula statisztikus, költő, akadémikus, Varga Tamás matematikus, a matematikaoktatás nemzetközileg ismert szaktekintélye is. Nagy Erzsébet Viola Esterházy Péterrel egyetértve vallja: „Az elődök tisztelete és emléküknek megbecsülése az alapja a családszeretetnek és egyszersmind a hazafiságnak is. Ezért amelyik család a múltját elhanyagolja, és őseinek emlékét nem tiszteli, az a nemzet életfájának egyik gyökerét metszi el…”