Meglepő

2023.10.13. 19:04

Erre kevesen számítottak: Nótár Mary megelőzte Azahriah-t +videók

Azahriah-t nem várt helyen előzte meg a mulatós sztár, Nótár Mary.

Veol.hu

Azahriah és Nótár Mary is az élmezőnyben van a Youtube-on

Forrás: Kelet-Magyarország, Bors /Montázs

Fotó: Dodó Ferenc, Bánkúti Sándor

A csapból is az folyik, hogy Azahriah nem is egyszer, de kétszer is megtölti a Puskás Arénát, a jegyek pedig úgy fogynak, mintha minimum ingyen osztogatnák őket, a rahongók rohama pedig olyan nagy volt, hogy az internetes vásárlási felület lefagyott. Az élesebb nyelvűek azzal viccelődnek, hogy eközben G.W.M. egy másik fővárosi bulira készül, igaz oda csak úgy 1200-an férnek be. A Puskásba cirka ötvenezren egy koncertre.

Ha valakinek nem lenne ismerős G.W. M., avagy polgári nevén Varga Márk László: ő Kulcsár Edina volt szépségkirálynő férje, zenész, aki hónapokon keresztül osztotta Azit, és Azi őt vissza. A szájkaraténak azóta vége lett, a számok beszélnek már helyettük. Például az, hogy kinek mekkor akoncertje lesz, vagy hogy ki hol áll a Youtube-on.

Nos, utóbbi felületen most bizony megverték Baukó Attilát, vagy Azahriát. Méghozzá nem más, mint a veszprémi származású Nótár Mary, aki Ruszó Tibivel közös első klipjével (Tábortűz/Amarici) óriási sikereket ér el. Múlt szombaton a hatodik legfelkapottabb volt a nótájuk a Youtube-on, és akkor 130 ezres megtekintésnél járt. Azóta már a hatszázezret közelíti ez a szám (590 ezer felett van cikkünk írásakor), és a negyedik helyen áll. Ezzel pedig meg is előzték az egy hete még előttük álló Azit, aki a lista ötödik helyére csúszott vissza. 

A történeti hűség kedvéért: G.W.M. a 28. helyen áll jelenleg. 

A legfelkapottabb zenék listája október 13-án, késő délután. Jól látható, hogy Mary és Tibi megelőzte Azahriah-t
A legfelkapottabb zenék listája a Youtube-on október 13-án, késő délután. Jól látható, hogy Mary és Tibi megelőzte Azahriah-t
Forrás: Youtube

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!