Irány a mozi: John Wick továbbra is kíméletlen stílusban teszi azt, amihez a legjobban ért

A történet ott folytatódik, ahol az előd abbamaradt. John (Keanu Reeves) menekülésre kényszerül, ugyanis hamarosan életbe lép a fejére kitűzött vérdíj, amiért a Continental Hotelban gyilkolt. Komplett hadsereg ered a nyomába, ám ő nem holmi piti alak, akit félre lehet állítani.

A Parabellum nem véletlenül viseli a harmadik felvonás alcímet. Aki most ismerkedik a franchise-zal, nem fogja érteni, ki a címszereplő, miért üldözik, és mi is az egész felső kör szervezet. Nem kell szövevényes kerettörténetre, csavaros cselekményre számítani, a John Wick még mindig az a kendőzetlenül brutális akcióorgia, ami eddig volt. A hatalmi játszmákat, a bérgyilkosok közti hierarchiát jobban kibontják, de a tényleges sztoriszál közel ugyanott tart, ahol a második rész befejezte után. Ez azért tud zavaró lenni, mert új karakterekkel és szituációkkal ismerkedünk meg, a hátterükről azonban semmi nem derül ki.

Akárcsak az elődöket, a Parabellumot is tudni kell a helyén kezelni. A történet hemzseg a lyukaktól, bagatell az egész, ami sok helyen eredményez homlokráncoló pillanatokat, ugyanakkor képes kompenzálni. Többek közt azzal, hogy nem veteti magát komolyan. Rengeteg a kikacsintás, még Mátrix-utalást is hallunk, és számos önreflexív poén kap helyet. A John Wick-széria a Parabellummal végképp kultstátuszba emelkedett, és viszonyítási alapnak fog számítani a zsánerben. Rögtön olyan első húsz percet kapunk, hogy levegőt venni is elfelejtünk. A Rémkirály továbbra sem fogja vissza magát.

A szokásos tűzharcok mellett ököllel, késekkel, üvegszilánkokkal vagy épp könyvekkel aprít, és ez még csak az első harmada a 130 perces mozinak. A helyszínek, fegyvernemek váltakoznak, csak az intenzitás állandó. Technikailag tökéletes a Parabellum, nincs eszeveszett kamerarángás, mindent tisztán látni, és számos bravúros, egysnittes jelenet köszön vissza, ami egy ennyire pörgős mozinál még nagyobb bravúrnak számít. A zárás fényében közel sem elképzelhetetlen egy negyedik rész, de amíg ilyen színvonalon mozognak a felvonások, addig nincs okunk aggodalomra.

A harmadik John Wick-­mozi elérte, hogy a címszereplő büszkén odaállhasson a műfaj legnagyobbjai mellé. Ami a 80-as években Schwarzenegger és Stallone, a 90-es években Van Damme és Bruce Willis, az a 2010-es években Keanu Reeves, Jon Wickként. Klasszikus értelemben vett stílusgyakorlat, mégis modern és friss. Megvannak a maga korlátai, rengeteg sebből vérzik, de képes röhögni magán, s amikor kell, odacsap. A Parabellum hatalmas túlzás, ám a helyén tudja kezelni magát, így egy mesésen koreografált bérgyilkosbalettra invitál. Itt az ideje megtanulni: John Wick­kel nem érdemes kikezdeni.