Gyász

2023.08.24. 13:02

Elhunyt Benkő László korábbi MLSZ-elnök

Kilencvenéves korában elhunyt Benkő László, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábbi elnöke.

MW

Benkő László

Forrás: Honvéd FC

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint szülővárosa, Hódmezővásárhely csapatában futballozott, 

majd az Aranycsapat gerincét adó Bp. Honvédhoz került, de egy súlyos térdsérülés lezárta a karrierjét.

Később sportvezetőként tért vissza a futballhoz, „1985-ben Komora Imre az akkor kiemelkedően az ország legjobbjának számító katonacsapat élére hívta”, ő lett a labdarúgó-szakosztály vezetője. 

Benkő 1994-ig töltötte be ezt a tisztséget, irányításához így a klubtörténet egyik legsikeresebb időszaka fűződik.

Benkő László az egyik kezdeményezője volt annak, hogy a Kispest-Honvéd (ma Budapest Honvéd FC) önállósodott, és kivált a BHSE-ről.

Benkő László 1994-ben megpályázta az MLSZ elnöki posztját, melyet az amatőr klubok támogatásával nyert el. 

Újat hozott modern, a racionalitásra törekvő szemléletével, még az sem vetette vissza, hogy néhány elképzelése sokak érdekét sértette. Az ő érájában csökkent például az elnökség létszáma 47-ről 15 főre. Nem segítette munkálkodását, hogy az akkori politikai elittel nézeteltérése támadt 

– olvasható az MLSZ megemlékezésében, amely azt is kiemelte, hogy kétéves vezetése során fejlődésnek indult a hazai futball, az olimpiai válogatott például 24 év után ismét kijutott az ötkarikás játékokra, igaz, az atlantai tornán már nem volt MLSZ-elnök, mert maga kezdeményezte a leváltását.

Nem sokkal később a Kispest-Honvéd elnöke lett, 1996-tól 1999-ig látta el ezt a tisztséget.

A Caola vezérigazgatójaként rendkívüli megbecsülésben részesült Hódmezővásárhelyen is, ahol a 75. születésnapja után a város díszpolgárává választották.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában