Filmfesztivál

2024.08.25. 21:52

Bujtor István-életműdíjat kapott Reviczky Gábor

Az életműdíj mellett Bujtor István-díjat is átadott a család képviseletében Frenreisz Károly rockzenész, zeneszerző. Ezt az elismerést a My Back Story és A döntés című dokumentumfilm, a Vasárnapi emberrablás című kisjátékfilm, valamint a Hat hét című nagyjátékfilm nyerte el.

MW

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színmûvész, az MMA rendes tagja

Forrás: MTI

Fotó: Cseke Csilla

Bujtor István-életműdíjat vehetett át a néhai színművész-rendezőről elnevezett filmfesztiválon vasárnap Keszthelyen Reviczky Gábor színművész.

Lutter Imre fesztiváligazgató a díjkiosztón elmondta: az idén először a Balaton-parti városban tartott Bujtor István Filmfesztiválra 117 hazai alkotást neveztek be, ebből 84 került a versenyprogramba, 64-et pedig a helyszínen is levetítettek. A négy nap alatt több mint 10 ezer látogatója volt a filmfesztiválnak és kísérőprogramjainak.

Manninger Jenő polgármester arról beszélt: a városnak nagyon fontos, hogy ide költözött ez a fesztivál, amelynek révén Keszthely kulturális élete sokkal gazdagabb lett.

A zsűrielnök Ferenczi Gábor filmrendező mellett Stork Natasa színművész, Lutter Imre, Wiegmann Alfréd rendező és Kalász József rendező bírálta el a nevezett alkotásokat.

Az életműdíj mellett Bujtor István-díjat is átadott a család képviseletében Frenreisz Károly rockzenész, zeneszerző. Ezt az elismerést a My Back Story és A döntés című dokumentumfilm, a Vasárnapi emberrablás című kisjátékfilm, valamint a Hat hét című nagyjátékfilm nyerte el.

A kis- és nagyjátékfilmek versenyében a legjobb főszereplőnek Koltai Róbertet és Elek Ferencet tartotta a zsűri, a Meghalni bárki tud című filmben nyújtott alakításukért. A legjobb női epizódszereplő díját pedig Takács Katalin vehette át a Francis látogatása című filmben megformált szerepéért.

További színészi díjakat is kiosztottak, így Zsigmond Emőke, Szarvas József és Törőcsik Franciska is díjazott lett, de Csobot Adél énekesnőnek a Cicaverzumban nyújtott alakítását is díjazták.

A legjobb kisjátékfilm-rendező díját Benkő Claudia és Magyari Zsolt kapta az 1939 című alkotásért, a legjobb kisjátékfilm pedig a Vasárnapi emberrablás lett.

A legjobb animációs film díját a Kojot négy lelke kapta, a dokumentumfilmek közül az Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes című alkotás érdemelte ki. A dokumentum- és versfilmek kategóriájában a legjobb rendező Pusztai Lőrinc lett Anna örök című versfilmjével.

A Magyar Hollywood Tanács különdíját kapta meg a Cicaverzum, a Memento Mori - A váci legenda, valamint Az énekesnő című film. A Los Angeles-i magyar filmfesztiválra a Cicaverzum, valamint a My Back Story című dokumentumfilm alkotói utazhatnak versenyfilmesként a zsűri döntése alapján.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!