Ön dönt!

2024.08.05. 15:49

Augusztus 23-ig még lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

A Kaszás Attila-díjra ebben az évben is hazai és külhoni társulatok jelölték egy-egy tagjukat, majd a jelöltek maguk közül választották ki titkos szavazáson azokat a színművészeket, akik továbbjutottak a közönségszavazásra.

MW

Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Kaszás Attila-díj jelöltjeit bemutató és a közönségszavazást elindító budapesti sajtótájékoztatón a MOM Kulturális Központban 2024. július 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Augusztus 23-án éjfélig várják a közönség szavazatait a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Ecsedi Erzsébetre, Balla Eszterre és Tóth Ildikóra. A szavazatok a kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le - közölték a szervezők az MTI-vel.

Csoportos szereplőből monodráma-főszereplő, Maci-lányból sokműfajú színésznő és egy civilként rejtőzködő alkat, akinek a színpadon ezer arca van - három különböző életút, ami mégis egy helyre, a színpadra vezetett

 - írják a jelöltekről a közleményében.

Mint kiemelik, a jelöltekre már több százan szavaztak.

 Az idén Balla Eszterre, a 6SZÍN társulat és Ecsedi Erzsébetre, a celldömölki Soltis Lajos Színház jelöltjére, valamint Tóth Ildikóra, a Radnóti Színház tagjára adhatja le szavazatát a közönség.

A közleményben Ecsedi Erzsébetről azt írják, soha nem adta fel, és - mint állítja - hetvenévesen ért be. Csoportos szereplőből monodráma-főszereplővé vált. Eddigi pályája során az ország számos színházában játszott, és egyre többet dolgozik.

A dokumentumban kitérnek arra is, hogy Balla Esztert nagyon meglepte jelölése, mert a 6SZÍN-ben csak egy darabban játszik. A színésznő felidézte, hogy Kaszás Attilával a Holdbeli csónakos című előadásban, a Nemzeti Színházban játszott együtt, és a halálát követően nem maradt el az előadás, hanem felvételről voltak hallhatók a dalai. A színésznő elmondta: élete legkülönlegesebb színházi estéje volt, amikor a színpadon duettet énekelt vele, de már nélküle.

A közleményben felidézik, Tóth Ildikó tavaly, csaknem 30 év után tért vissza a Radnóti Miklós Színházhoz. Rejtőzködő alkat, a színpadon viszont ezer arca van - írják a művészről.

A Kaszás Attila-díjra ebben az évben is hazai és külhoni társulatok jelölték egy-egy tagjukat, majd a jelöltek maguk közül választották ki titkos szavazáson azokat a színművészeket, akik továbbjutottak a közönségszavazásra.

Az elismerést augusztus 30-án, a 2024. évi Országos Színházi Évadnyitón adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.

A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja, hiszen a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.

A 2008-ban alapított, pénzjutalommal is járó díj a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Raiffeisen Bank összefogásával valósul meg.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!