Dokumentumfilm idézi meg gróf Széchenyi Zsigmond utazásait

Lerner János Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című dokumentumfilmje igazolja, hogy a szocializmus osztályidegen nemzedékének meghurcoltatásáról lehet tárgyilagosan, szemrehányás nélkül beszélni, és közben lebilincselő, életigenlő mozit készíteni. A Széchenyi Zsigmond vadászszenvedélyéről készült munka egyszerre természetfilm és egy deklasszált nemzedék látlelete a huszadik század lángokban pusztuló képeivel – írja Illéry Éva a Magyar Nemzetben megjelent írásában.

A vadászszenvedélyének hódoló, Afrikában, Indiában, Alaszkában és Európában utazó gróf Széchenyi Zsigmond útjairól többkötetnyi úti beszámoló, természetleírás és megannyi archív felvétel szolgált Lerner János rendező filmjének alapjául. A fiatal grófot szinte gyerekként ejtette rabul Afrika világa, ahová több alkalommal visszatért a háború előtt, és gazdag természetírásokban rögzítette a látottakat, bővítette trófeagyűjteményét, amely később az Istenhegyi úti házával együtt porrá égett a második világháborúban.

A Vadonvilág szinte kizárólag Széchenyi írásaiból idéz, archív felvéte­leit felvonultatva amolyan töredékes úti film született. Ám ezek az igényesen összegyűjtött fragmentumok alkalmasak arra, hogy testközelbe hozzák a vadont, és megértsük annak működését, valamint a gróf különleges vonzalmát a természet és a bennszülöttek világához. A szépirodalmi igénnyel megfogalmazott leírásokat Gáti Oszkár narrációjával ismerhetjük meg.

1927-től kezdődött az út, amikor a későbbi nagy utazó az első afrikai expedícióra indult Almásy Lászlóval: Kelet-Szudánba látogattak, és a grófot végérvényesen rabul ejtette Afrika varázsa. A film kis költségvetésből készült, és noha Tóth Zsolt Marcell operatőr képei professzionális igénnyel születtek, néhány megoldáson érezhető az alacsony büdzsé. Néhol zavaró a visszatérő kerettörténet is, amely szerint ifjabb Paul Donne­baum a szafarifotós nagyapja és Széchenyi Zsigmond nyomába ered Kenyába. A férfi ugyanis nem valódi szereplője a filmnek, csupán feltűnik a bennszülöttek között, levelet ír a repülőtéren; jelenléte nem tesz sokat hozzá a történethez, inkább kizökkent belőle.

A film egyik erénye, hogy a kisemmizett, kitelepített gróf sorsához tárgyilagosan közelít: a politika kegyetlensége úgy köszönt be otthonába, akár a tomboló vihar a vadonba, és úgy semmisül meg az egykorvolt arisztokrácia a háború után, akár a Kilimandzsáró hava, amelyre évtizedekkel későbbi visszatérésekor ráeszmél. A rendezői attitűd hasonló ahhoz, ahogyan maga Széchenyi kénytelen volt alkalmazkodni a kommunista diktatúra által rámért sorshoz. A gróf kitelepítése után – ahogy ő fogalmaz – a hortobágyi „tyúkólból” Balatongyörökön kért szállást, ismerősei­től befogadónyilatkozatot kapott, majd a keszthelyi Helikon Könyvtárban jutott munkához. Ott találkoztak a deklasszáltak: megismerkedett későbbi feleségével, Hertelendy Margittal, aki egyetlen riportalanyként szólal meg a filmben.

Széchenyi Zsigmond a hatvanas évek elején lehetőséget kapott, hogy viszontlássa Afrikát, mert állami felkérésre pótolnia kellett a leégett Magyar Természettudományi Múzeum trófeagyűjteményét. Hosszú idő után kelt ismét útra; ezekben a leírásokban a hazatérés öröme mellett a természet és a civilizáció változásai fölött érzett aggodalma is egyre fájóbb hangon tört elő belőle. Afrika pusztulását látva megállapította: a természet törvénye, hogy az erősebb leigázza a gyengébbet, de az embernél vérszomjasabb fenevad nincs az élők között.

A Vadonvilág fontos film, hiszen Széchenyi Zsigmond gazdag szellemi hagyatékán túl az egykorvolt úri világ meghurcolását is szemlélteti, és közben egy olyan életfelfogásnak is hangot ad, amely egyre inkább letűnni látszik.