Állva tapsol a francia közönség a magyar sanzonénekesnőnek

Ahol csak fellép, állva tapsol a közönség. A világon mindenhol – például New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Londonban, Brüsszelben és Washingtonban – is tárt karokkal fogadják. Szilágyi Enikő nemzetközi művész. Ha megszólal a színpadon csodálatos mezzoszopránja, mélyen megérinti a közönséget. Ha franciául énekel magyar nyelvű közönségnek, akkor is értik az emberek, amit közvetít. Ez a lélek nyelve – mondja.

Egyedülálló tehetség Szilágyi Enikő. Kolozsváron született, majd színésznőként végzett Marosvásárhelyen, a legnagyobb színpadokon játszott, több nemzetközi filmben kapott főszerepet, rengeteg díjjal kitüntették. Élt Amszterdamban és Belgiumban is, majd Magyarországon játszott évekig. Több színházban láthatta a közönség. 1999-ben elkészítette első francia sanzonestjét, amelyet Budapesten hetente műsorra tűzött a Thália Színház.

Innen indult a franciaországi karrierje. Szilágyi Enikő ma már Párizsban él, és rengeteg fellépése van a legnagyobb francia városokban, de Európa más országaiba is rendszeresen hívják. December 12-én, Budapesten lép fel az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az est címe: Kolozsvár Párizsban. A koncertről, a sanzonról, az érzelem nyelvéről és a sikerének történetéről beszélgetett az Origo, Szilágyi Enikővel.

Kolozsvár Párizsban – ez a címe a december 12-i koncertjének. Mit hallhat majd a néző?

Sanzonokat éneklek franciául és magyarul is. Mivel ez egy sanzonest, ezért a francia sanzont nem lehet kihagyni – a sanzon hazája Franciaország. Magyar nyelven pedig megzenésített verseket éneklek majd, amelyek közel állnak a szívemhez – mint például Szimonov: Várj reám című verse, amelyet Darvas Iván is énekelt.

Ez az est egyébként egy kicsit főhajtás is lesz a nagyszerű, magyarországi művészek előtt, mint Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Domján Edit, Törőcsik Mari, Cseh Tamás. Úgy válogattam össze a magyar dalokat, hogy a közönség örömét lelje a hallgatásukban. Közismert dalok, csak régen nem énekelték ezeket. Én jól ismertem a dalokat, még színpadon is hallottam egyiket-másikat gyerekkoromban, amikor Budapestre látogattunk a szüleimmel.

Gyakran jártak a magyar fővárosba?

Kolozsváron születtem, és szinte minden évben eljöttünk Budapestre. Ilyenkor egyértelműen a kulturális életnek szentelte a család az esteket. Színházba, operába, koncertekre jártunk.

Édesapja operaénekes volt, már egészen kicsi gyerekkorában jól ismerte a legnépszerűbb operákat, az áriákat még énekelte is. Az édesapja nem akarta inkább azt, hogy operaénekes legyen?

Apám négy évig tanult teológiát. Aztán becsületesen bevallotta, hogy nem tud felesküdni katolikus papnak, mert családot szeretne. Így megszülettem. Persze, a teológiai évek után még apámat elvitték 7 évre Szibériába, fogságba, és utána csodálatos módon még 20 évig énekelt lírai tenorként a Kolozsvári Magyar Operaházban. Ez volt a leggazdagabb periódusa a gyerekkoromnak

Már 3 éves koromtól operába, színházba vittek a szüleim. A bemutatók után általában nálunk gyűltek össze a színészek, énekesek, művészek. Nemzetközi társaság volt, angol, francia énekesek is jöttek, és persze Bukarestből is. Ismertem az áriákat, hiszen édesapám otthon gyakorolt, én pedig egészen egyszerűen megtanultam vele a dalokat. Ha pedig valaki jött hozzánk, én azonnal megkérdeztem apámtól, hogy akkor én most énekelhetek a vendégnek? És persze, énekelhettem. Állítólag még a zenekari részeket is bedúdoltam.

Énekeltem például Házy Erzsébetnek, Simándy Józsefnek és bukaresti sztároknak, például Magda Ianculescunak. Szóval, ebben a világban nőttem fel, meghatározta a gyerekkoromat a kultúra. Nem is tudtam más szakmát elképzelni, csak művészetit. Apám nagyon féltett bármilyen művészeti ágtól – egyáltalán nem akarta, hogy én a művészvilágban dolgozzak. Azt mondta, hogy túl érzékeny vagyok ahhoz, hogy elviseljem ezt a viperafészket.

Én viszont úgy gondolom, hogy felül tudtam emelkedni ezen. Persze, engem is bántottak néhányszor. Abban a pillanatban, amikor az ember sikeres lesz, nemcsak a rajongói, hanem az irigyei is megsokasodnak. De ez nem baj. Ha sok az irigyed, az azt jelenti, hogy sikered van. Nem szabad hagyni, hogy lelkileg megviseljék, tönkretegyék az embert az irigyei. Természetes, hogy az emberek féltékenyek. Ezen mindenkinek túl kell tennie magát.

Színész lett – ráadásul egészen fiatalon azonnal főszerepeket kapott és számos díjjal kitüntették.

A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végeztem, és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozatához szerződtem, de a kolozsvári Magyar Színházban és a Marosvásárhelyi Román Tagozaton is felléptem vendégként. Rengeteget dolgoztam. Minden kezdő színésznek azt kívánom, hogy ugyanúgy, folyamatosan színpadon legyen, mint én.

Ahogy mi mondjuk: ne essen le a színpadról. Sok színházi főszerepet kaptam, García Lorca Vérnászában én voltam a Menyasszony, Machiavelli Mandragórájában Lukréciát játszottam, Shakespeare: Ahogy tetszik című művében pedig Violát alakítottam. Ráadásul 17 filmben játszottam. Köztük román, francia és német koprodukciókban.

1989-ben férjével elmentek Amszterdamba. Miért döntöttek így?

Politikai okok miatt, és mert a férjem ott dolgozott. Én nem tudtam folytatni a színész mesterséget a holland nyelvű országban. Fél évig voltunk ott. Aztán Belgiumba költöztünk, mert egészen egyszerűen szükségem volt arra, hogy más nyelvet is halljak. Belgium háromnyelvű: francia, holland és német. Amíg ott voltunk, megtanultam franciául.

1993-ban visszatelepedtem Magyarországra, és a Debreceni Csokonai Színházban dolgoztam, ahová Lengyel György igazgató hívott. Soha nem felejtem el. A mai napig hálás vagyok neki, és őszinte a szeretetem és tiszteletem iránta. Hallatlanul érzékeny, tehetséges színházi ember. Ő akkor engem, mint erdélyi színésznőt, felvállalt. Ez akkoriban nagyon ritka volt.

Csodálatos női főszerepeket adott: Stuart Máriától az Amerikai Elektrán át Ibsen Hedda Gablerjéig. Debrecen után Kecskemét következett, ott két évig játszottam. Ezután Budapestre a Kamara Színházba kerültem. Szakonyi Károly: Életem, Zsóka című darabjában játszottam Zsóka szerepét, amelyet régen Domján Edit alakított. Ez nagyon nagy megtiszteltetés volt.

Ezután Marlene Dietrichet alakítottam a Tivoli Színházban. De ekkor már volt egy sanzonestem, amely 1999-ben készült el. Jövőre már ünnepeljük a sanzonestem 20. évfordulóját.

Hogyan készült el az első sanzonestje?

Belgiumi éveim alatt saját magam készítettem. Lényegében saját örömömre. Aztán az is egy érdekes történet, hogy hogyan került közönség elé. Debrecenben a Zeneakadémia év végén szervezett egy estet, ahol színészek is énekelhettek. Kérdezték, hogy én mit énekelnék szívesen? Azt válaszoltam, hogy nagy gondban vagyok, mert csak francia sanzonokat tudok énekelni. Nem volt más énekes repertoárom. Nagyon örültek, óriás színfolt volt a koncerten. Négy dalt énekeltem azon az esten.

Az előadás után a Zeneakadémia igazgatója megkeresett, hogy Kulka János lép fel náluk egy sanzonesttel a francia irodalmi hét keretein belül. Arra kért, hogy én is lépjek fel a francia sanzonjaimmal. János magyarul énekel majd az első részben, én pedig franciául a második részben. Így indult el a francia sanzonestem karrierje.

Ezután a Déry Múzeum igazgatója keresett meg, ahol később több koncertem is volt. Majd a Magyar Rádió Márványtermében, a Budapesti Kamaraszínházban, és a Thália Színházban is énekeltem, ahol évekig ment hetente egyszer vagy kétszer a sanzonestem. Innen indult a franciaországi karrierem.

Volt valaki a közönség soraiban Franciaországból?

Igen, így történt. Eleve nagyon sok francia turista volt kíváncsi az estre, aztán egyszer akadt köztük egy szakértő. Egy hölgy jött be hozzám az öltözőbe a koncert után. Könnyes volt a szeme. Érdekesen beszélt franciául, angol akcentussal. Kiderült, hogy egy dél-franciaországi kastély igazgatónője, egyébként angol származású. Még ott, aznap este meghívott a kastélyba, hogy adjak ott is egy koncertet. Ez 2002-ben volt.

A kastélyban volt egy csodálatos, régi, 400 férőhelyes koncertterem. Az előadás után felállva tapsolt a közönség. Még most is beleremegek, ha eszembe jut. Ez volt az első franciaországi koncertem. Óriási felelősségérzet volt bennem. Hiszen az ő nemzeti kincsüket adom elő magyar színésznőként. A közönség közül valaki bekiabált a taps közben, hogy maradjon itt, Franciaországban, asszonyom. Időpocsékolás lenne visszamennie Magyarországra. Egyrészt jólesett, másrészt viszont nem annyira. Itthon ugyanis olyan sok nagyszerű szerepet játszottam.

De akkor mégis visszajött...

Igen, de rendszeresen visszajártam Franciaországba – egyre több koncertre hívtak. Lényegében az első koncertem a kastélyban elindított egy lavinát. Még ugyanabban az évben, 2002. júniusában a kastély udvarán – a nyári napok keretében – adtam három koncertet. Estenként kétezer ember jött el az előadásra, vagyis körülbelül hatezer ember hallgatta meg a francia estemet három nap alatt.

Ezután keresett meg a marseille-i polgármester, több koncertre szerződtetett. Még ott, a kastélyban aláírtunk az egyik párizsi színházzal egy 14 estés koncertsorozatról szóló szerződést. Menedzser, szponzor nélkül hihetetlenül sikeres és keresett lett a sanzonestem. Én ezt egy csodának fogom fel. Persze, tudom, rengeteg munkám volt benne, de nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz.

Ingázni kezdtem Magyarország és Franciaország között. Akkor a Thália Színházban egy monodrámát játszottam, és úgy tűzték ezt műsorra, amikor nem volt koncertem Franciaországban. Persze volt olyan is, hogy egyetlen napra jöttem haza, eljátszottam a monodrámát, és már utaztam is vissza. Aztán 2006-ban döntenem kellett – annyi meghívásom volt már Franciaországban, hogy nem tudtam volna tovább ingázni. Ekkor költöztem Párizsba. Lehetetlenné vált a folyamatos utazgatás.

Hol lépett fel Franciaországban azokban az években?

Rengeteg előadásom volt Párizsban, Nantes-ban, Merseille-ben, Lyonban, Bordeaux-ban, Toulouse-ban és a nagyvárosok környékén, a fesztiválközpontokban. Az angol lordok háza ajánlott egy szerződést, és egy évig velük utaztam például Abu-Dhabiba, Washingtonba és Londonba. De rendszeresen léptem fel Párizs csodálatos színházaiban, például a Déjazet Színházban, Essaïon Színházban, Lucernaire Színházban,majd a Théatre des Nouveautés-ben is, ahol 17 koncertre szerződtettek.

Franciaországban énekel a legtöbbször, de más országokban is fellép?

Kiköltöztem ugyan Párizsba, de rendszeresen járok haza Magyarországra, Belgiumba, és Kolozsváron, Marosvásárhelyen is voltak koncertjeim. Romániába is sokszor meghívtak a Peles királyi kastélyba, ahol számos koncertet adtam már. A kapcsolatok nem szakadtak meg, csak ritkábban találkozunk. A közönség mindenhol szeretettel fogad, és bármikor hívnak, boldogan megyek.

Van különbség mondjuk a francia, a magyar, a román vagy például az angol közönség között? Másként fogadják a koncertet a világ különböző városaiban?

Semmi különbség nincs. És ez fantasztikus. Amikor Magyarországon franciául énekeltem a magyar nézőknek, a koncert után odajöttek hozzám az emberek, és azt mondták: művésznő, mindent értettünk. Bár franciául énekelt, mégis a mozdulataiból, a kisugárzásából megértettünk mindent, amit közvetíteni kívánt.

Hiszem, hogy létezik a lélek, az érzelem nyelve. Van, amikor nemcsak a szimpla szavak megértése dönti el, hogy felfogunk-e egy-egy gondolatot, hanem az érzelmek is szólnak az emberhez. Azon keresztül talán sokkal mélyebben meg lehet érteni az üzenetet. Nagyon nagy ereje van.

Természetesen, a magyar közönséghez a dalok között magyarul szólok. Ezeket az összekötő szövegeket nem tanulom meg, hanem olyan gondolatokat közlök , amelyek éppen akkor születnek . Ezen kívül elmondom az embereknek a sanzon történetét, beszélek Edith Piafról, vagy Barbaráról, a legnagyobb sanzonénekesekről.

Nem kifejezetten konkrétumokat mesélek el, hanem inkább a hangulatot próbálom megteremteni. A francia közönségnek nem beszélek ezekről – hiszen ott jól ismerik a sanzon világát és a legnagyobb énekeseit. De a francia koncerteken is mondok néhány mondatot egy-egy dal között. Leginkább az érdekli őket, amikor magamról beszélek.

Amikor Franciaországban megtudják, hogy magyar művész, mit szólnak az emberek?

Ez egy érdekesség, nagyon szeretik hallani a történetemet. Tudja, ott nagyon szeretik a művészetemet. Itthon, Magyarországon, amikor színházakban játszottam, többen tettek megjegyzést arra, hogy én erdélyi vagyok, és ha itt dolgozom, elveszem a magyar színészek munkáját. Ez akkor nagyon bántott. Mert úgy éreztem, hogy igazságtalan.

Ha egy ifjú színész érkezik egy budapesti színházba, mondjuk, Szolnokról vagy Debrecenből, ugyanezt mondták volna róla? Nem tudom, mi a különbség, hogy én Erdélyből jöttem. Ma már ez persze nem foglalkoztat. Jó kapcsolatban vagyok mindenkivel.

Átgondoltam, feldolgoztam már ezeket a primitív megjegyzéseket. Ott, Franciaországban senkit sem zavar, hogy honnan jöttem, csak élvezik, szeretik a dalaimat, az előadásaimat, és állva tapsolnak a koncertek végén. Ott még senki sem mondta, hogy elveszem a munkáját.

Hány repertoárja van?

Van egy Kurt Weill-estem, ami inkább közelebb áll a színházi világhoz. A németországi korszakából német nyelvű előadást készítettem, a francia korszakából francia nyelvűt, az amerikai korszakából pedig angol nyelvűt. Ez az est másfajta közönséget igényel, hiszen klasszikus zenéről van szó.

Ezen kívül a saját költeményeimből is készült egy est. A verseimet francia és olasz zeneszerzők zenésítették meg. Természetesen van egy Edith Piaf-repertoárom, egy Barbara- és egy Jacques Brel-repertoárom, akiket egyébként még a francia korszakom előtt fedeztem fel. Összességében körülbelül 6 különböző, teljes estet betöltő előadóesttel készülök szinte folyamatosan.

Nem hiányzik a színház?

Szinte mindig színházban lépek fel. Párizsban is, és más városokban is.

Nem úgy gondoltam, hanem a klasszikus színházi szerepekre...

Őszintén megmondom, hogy most már nem. Természetesen, nagyon szerettem, szeretek színházban játszani, de már olyan sokat játszottam, olyan nagyszerű társulatokkal és rendezőkkel, hogy úgy érzem, nem tudnék már kompromisszumot kötni csak azért, hogy színházi szerepeket játsszak. Persze, ha egy jó csapat, egy kiváló rendező meghív egy értékes darabba játszani, azt szívesen elvállalnám..

A sanzonestjeiben azért a színészi művészetéből is hallhat a közönség – verseket is mond. A december 12-i koncertjén, az Urániában is hallhatunk majd verseket?

Igen, Adytól, Radnótitól is mondok verset, továbbá Kányádi Sándor és Farkas Árpád verse is elhangzik majd.