Krimi

2024.06.25. 05:09

Saját otthonában fojtottak meg egy idős nőt

Az idős nő látásból ismerte támadóját.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: ronstik

Vádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki egy éve kábítószer hatása alatt megölt egy 81 éves nőt Jánoshalmán, majd elvitte a televízióját – tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Négyessyné Bodó Marianna közölte, az eset 2023-ban egy nyári estén történt: az akkor 23 éves jánoshalmi férfi, alkohol és drog fogyasztása után elhatározta, hogy kifosztja a látásból ismert idős nőt; a kerítésen átugorva, a ház egyik nyitott ablakán bemászott az épületbe. 

A nő felriadt a zajra és megpróbált felkelni, ám a férfi ököllel többször megütötte, majd megfojtotta. A férfi ezután a házban értékek után kutatott, végül áldozata televíziójával távozott.

A vármegyei rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták. Az ügyészség az emberölés súlyosabban minősülő – nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett – bűntettével vádolja.

A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!