Éberen őrködtek

2024.09.16. 10:07

Nyáron is mindenhol ott volt a fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelemért felelős minisztérium és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok egész nyáron éberen őrködtek a magyar fogyasztók védelme érdekében – erősítette meg hétfői összegzésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint a kereskedelmi egységek egész évben tartó, folyamatos vizsgálata mellett már májustól megkezdődött a turisztikai szempontból kiemelt fontosságú helyek, így az italüzletek, zenés szórakozóhelyek, büfék, pecsenyesütők és más vendéglátóhelyek ellenőrzése is. A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai a különböző fesztiválokon és rendezvényeken is a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva folytatták ellenőrzéseiket, emellett vizsgálták a taxikra vonatkozó rendelkezések betartását is. Ellenőrizték a naptejeket, napszemüvegeket, kalandparkokat és játszótereket is. A vizsgálatok hozzájárulnak, hogy a fogyasztók megfelelő minőségben és biztonságban, a szabályok maximális betartása mellett jussanak hozzá az egyes termékekhez és szolgáltatásokhoz.

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium hangsúlyozza, hogy az ellenőrzések a nyári időszakot követően sem zárulnak le, sőt a családok védelme érdekében az év végéig intenzíven folytatódnak tovább.

Az ellenőrzés alá vont csaknem 400 vendéglátóhely 37 százalékánál találtak kivetnivalót a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai, a vizsgált mintegy 100 közterületi vagy alkalmi árusnál ez az arány 28 százalék volt.

A fesztiválokon vizsgált 66 egység közül pedig minden ötödik árusnál volt felfedezhető valamilyen jogsértés. Leggyakrabban az eladási ár vagy egységár hiánya, a felszolgálási díj nem megfelelő feltüntetése, a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása és többletszámolás miatt volt szükség hatósági fellépésre.

Az ellenőrzött 76 személytaxi-szolgáltató esetén a kifogásolási arány mindösszesen 8 százalék volt, azokban az esetekben azonban, ahol próbautazás is volt, az arány 17 százalék. Leginkább a pályaudvaroknál és az idegenforgalmi szempontból frekventált területeken tartott ellenőrzések kapcsán volt szükség eljárás lefolytatására, elsősorban a nem megfelelő díjszabás, illetve a taxaméter elindításának hiánya miatt.

Az NGM beszámolt arról is, hogy a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium akkreditált Élelmiszer és Vegyipari laboratóriuma vizsgált olyan kozmetikai termékeket, amelyek az UV-sugárzás káros hatásai ellen védenek. A 20 darab vizsgált termék mind a mikrobiológiai, mind az analitikai vizsgálaton megfelelt. Az analitikai vizsgálatok a termékben lévő penészgátlók jelenlétére és határérték alatti mennyiségének vizsgálatára terjedtek ki. Hiányosságokat a címkék ellenőrzése során tapasztalt a hatóság, ebből a szempontból 9 termék nem felelt meg az előírásoknak. Ez azonban egyik esetben sem érintett termékbiztonságot, kifogás például a címke olvashatósága, illetve a termék felhasználására vonatkozó óvintézkedések feltüntetésével kapcsolatos hiányosságok miatt merült fel ezekben az esetekben.

A fogyasztóvédelmi szakterület munkatársai a Sziget Fesztiválon is jelen voltak, ahol napszemüvegeket vizsgáltathattak be velük a fesztiválra látogatók. A mérés folyamatát is megtekinthették az érdeklődők, miközben hasznos információkra tehettek szert a napszemüvegek áteresztése szempontjából jelentkező egészségkárosodási kockázatokkal kapcsolatban.

A kormányhivatalok piacfelügyeleti munkatársai nyáron is ellenőrizték a szórakoztatási célú berendezéseket és a szórakoztatási célú sporteszközöket termékbiztonsági szempontból. A kalandparkokban, vidámparkokban, kondiparkokban és a játszótereken is a fogyasztók biztonságának megóvása és a balesetek megelőzése az alapvető cél, ezekkel kapcsolatban a vizsgálati eredmények összesítése folyamatban van.

Az NGM hangsúlyozta: a kormányzat elkötelezett a magyar családok védelme iránt, amelynek részét képezi az is, hogy az állampolgárok a megérdemelt pihenésüket fogyasztói problémáktól mentesen tölthessék. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai irányításával a fogyasztóvédelmi hatóság a jövőben is folyamatosan végez ellenőrzéseket a kereskedelem minden szegmensében a visszaélések megelőzése és a fogyasztói jogok széles körű védelme érdekében, szükséges esetben pedig szigorúan fellép az esetleges jogsértésekkel szemben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában