Gazdasági növekedés

2023.12.08. 10:18

Újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kormány novemberre már 8 százalék alá, 7,9 százalékra szorította vissza az áremelkedés mértékét. Nagy Márton az adatok alapján pénteki közleményében kijelentette, hogy az infláció csökkentése jó ütemben halad, ami lényeges segítséget jelent a családok és a gazdaság számára egyaránt.

Illusztráció: Karácsonyi vásárlás

Forrás: Kelet-Magyarország

Fotó: Dodó Ferenc

A gazdaságfejlesztési miniszter megállapította, hogy a kormány két hónappal korábban teljesítette vállalását, és már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt. A kormány itt azonban nem állt meg, így az infláció mértéke novemberben még tovább csökkent, az adatok még kedvezőbb képet mutatnak.

Az infláció éves mértéke novemberben tehát újabb 2 százalékponttal csökkent. Mindez azt jelenti, hogy a januári csúcspontjához képest már harmadára esett vissza az áremelkedés mértéke.

Mint hozzátette, megállapítható, hogy novemberben az élelmiszerek inflációját is egy számjegyűre szorította vissza a kormány, az éves árváltozás 7,1 százalékot tett ki. Pozitív előrelépést jelent az is, hogy októberhez képest 3,6 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára.

Illusztráció
Fotó: Berán Dániel / Forrás: Heves Megyei Hírlap

Megállapította: 

a kormány célzott intézkedései tehát hatékonyak. Az online árfigyelő és a kötelező akciózás is bizonyított, érdemben járultak hozzá az infláció csökkentéséhez. 

Az áremelkedés további leszorítása érdekében ezért a kormány arról döntött, hogy 2024. július elsejéig meghosszabbítja a kötelező akciózást. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium az Árfigyelőben szereplő termékkörök növelésére tett javaslatot. A megfigyelt termékek száma 62-ről 80-ra emelkedhet, így az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek, valamint a marha -és a kacsahús szerepelni fognak az Árfigyelőben.

A miniszter biztatónak találja, hogy az infláció csökkenésén túlmutatóan a gazdasági növekedés helyreállítását tekintve is egyre kedvezőbb környezet rajzolódik ki, az alapvető mutatók és tényezők folyamatos javulása látható.

A harmadik negyedévben már újra növekedésnek indult a gazdaság és európai szinten is az egyik legnagyobb mértékben bővült. Szeptemberben megtörtént a reálbérfordulat is, azaz újra növekedési pályára állt a fizetések vásárlóereje. 

A kormány támogatja és segíti a bérek dinamikus emelkedésének fenntartását annak érdekében, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal emelkedve visszatérhessenek a korábbi növekedési pályájukra.

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése, ezen keresztül pedig a beruházások növekedése és a gazdasági növekedés helyreállítása előtt. Megerősítette: a kormány célja, hogy az infláció leszorítását követően jövőre újra dinamikusan, 3-4 százalékkal növekedjen a magyar gazdaság. 

Úgy ítélte meg, hogy a növekedés és a beruházások helyreállásának jelenleg már csak egy akadálya van: a növekvő pozitív reálkamat, amely súlyos károkat okoz a gazdaságban, visszaveti a versenyképességet és a teljesítményt is.

Az online Árfigyelő is hozzájárult az élelmiszer-infláció újabb csökkenéséhez

A KSH pénteki inflációs adatait ismertetve közölték: a fogyasztói árak éves összevetésben az októberi 9,9 százalékról 7,9 százalékra mérséklődtek novemberre, míg az élelmiszer-infláció a múlt hónapban 7,1 százalékra mérséklődött az októberi 10,4 százalékról.

A GVH szerint a pénteken közölt adatok arra is rávilágítanak, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról-hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest, 2023 júniusában 29,3 százalék, júliusban 23,1 százalék, augusztusban 19,5 százalék, szeptemberben 15,2 százalék, októberben 10,4 százalék, novemberben pedig 7,1 százalék volt az élelmiszerárak emelkedésének mértéke az egy évvel korábbi értékekhez képest.

Közölték: a GVH által működtetett online Árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy a július elsejei indulása óta, a megfigyelt 62 termékkategóriából - ami napi szinten mintegy 1200 különböző élelmiszerterméket jelent - 50-ben csökkentek az átlagárak, átlagosan 6 százalékkal.

Felhívták a figyelmet, hogy a szolgáltatást karácsonyi nagybevásárlás előtt is érdemes használni. Tudatos tervezéssel - például a bevásárlólista és a térképes boltszűrő funkciók használatával - több ezer forintot, és sok időt lehet megspórolni a karácsonyi nagybevásárlások során.

Közölték: hamarosan újabb 18 termékkategóriával bővül az online Árfigyelő. Bekerülnek a rendszerbe az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek, valamint a marha és a kacsahús is.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában