egyelőre ingyenesen

2021.11.07. 07:16

November végén indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train

Lázár János hangsúlyozta a beruházás akkor lesz sikeres, ha versenyképes más közlekedési módokhoz képest, az utasok olcsóbban és gyorsabban juthatnak el az egyik városból a másikba.

Hódmezővásárhely, 2021. április 29. A hódmezővásárhelyi vasútállomáson áll a 003-as pályaszámú Stadler tram-train motorvonat a szerelvény nagysebességű futópróbáján Szeged Rókus és Hódmezővásárhely között 2021. április 29-én.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

November 29-én hajnalban indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (villamosvasút), az utasok április közepéig ingyen utazhatnak a két város között – jelentette be Lázár János (Fidesz) a Hódmezővásárhely-Népkert állomáson.

A beruházásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón azt mondta, a két várost összekapcsoló tram-train elindítása társadalmi hatásában csak a Békéscsaba-Szeged vasútvonal 150 évvel ezelőtti átadásához hasonlítható.

Az első szerelvény november 29-én 3 óra 31 perckor indul el Hódmezővásárhelyről és 4 óra 38 perckor Szegedről. A beüzemelés időszakában, december 31-ig óránként követik egymást a járatok – közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

A következő szakaszban március közepéig csúcsidőben – reggel 6-tól 8-ig, illetve délután – 20 percenként, azon kívül pedig félóránként követik egymást a szerelvények. Az ebben az időszakban összegyűjtött műszaki és utasforgalmi tapasztalatok alapján alakítják ki a végleges menetrendet, amely március 15-től lép életbe – mondta Lázár János. Hozzátette: a tervek szerint csúcsidőben 10 percre csökken a követési távolság.

A tram-train csütörtökön, pénteken és szombaton éjszakánként is közlekedik majd a két város között – tudatta a kormánybiztos.

Lázár János hangsúlyozta, a 80 milliárd forintból megvalósult beruházás akkor lesz sikeres, ha versenyképes más közlekedési módokhoz képest, az utasok olcsóbban és gyorsabban juthatnak el az egyik városból a másikba. Jelenleg a két település központja között autóbusszal, illetve vonattal – egy szegedi átszállással – 50-55 percig tart az utazás. A beüzemelés időszakában a tram-train szerelvények 40 perc alatt teszik meg a hódmezővásárhelyi Kossuth tér és a szegedi Széchenyi tér közötti utat. Január közepétől a menetidő három, négy perccel csökken, és a cél az, hogy március közepétől ne haladja meg a 35 percet – mondta.

Az utasok április 15-ig ingyen használhatják majd a szerelvényeket. Ezt követően a két város között a menetjegy 465 forintba kerül majd, a Hódmezővásárhelyen belüli utazásért pedig 250 forintot kell majd fizetni – közölte a politikus.

A szolgáltatást üzemeltető MÁV ajánlatot tett a szegedi önkormányzatnak egy a két városban és a tram-trainen egyaránt használható összvonalas bérlet kialakítására, ennek ára havonta 15 és 20 ezer forint között alakulhat majd – mondta Lázár János, hozzátéve, dolgoznak a MÁV és a Volán járatait egyaránt érintő tarifaközösség kialakításán is.

Borítókép: A hódmezővásárhelyi vasútállomáson áll a 003-as pályaszámú Stadler tram-train motorvonat a szerelvény nagysebességű futópróbáján Szeged Rókus és Hódmezővásárhely között 2021. április 29-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában