Fitten, egészségesen

2024.09.12. 15:32

Zavarja a pocakja? Mutatjuk, hogyan harcoljon ellene

A has az egyik legkritikusabb terület, ha hízásról van szó. Az itt tanyázó zsírpárna nemcsak esztétikai, de egészségi szempontból is káros, ezért érdemes leadni a felesleget.

MW

Elkeseredés helyett tegyünk határozott lépéseket a hasi zsírpárnák ellen

Forrás: Shutterstock

Fotó: Lee Charlie

A legnehezebb hasról fogyni, és nem véletlen, ugyanis a hasi zsír esetében kétféle zsírtípusról beszélhetünk. Az egyik a szubkután zsírszövet, ez az test egész területén megtalálható, a másik pedig a zsigeri zsír, ami a hasüregen belül, a belső szervek között található, és mindkettő hatására nő a haskörfogat. 

Ha túlságosan vastag a szerveket körülvevő zsírréteg, még veszélyes is lehet, hiszen gyulladási faktorokat termel, kihat egyes stresszhormonok termelődésére, és jelenléte növeli a sztrók, a szívroham, a magas vérnyomás, sőt, a cukorbetegség és a rákos megbetegedések kockázatát is. 

Természetesen a látvány miatt sem szeretjük a hasi zsírpárnáinkat, és szeretnénk tőlük minél hamarabb megszabadulni, ám a gyorsaság ilyenkor éppen a kívánttal ellentétes hatást válthatja ki. 

has fogyás zsírpárna
Ne akarjunk villámgyorsan lefogyni, mert hamar visszajön a felesleg
Fotó: Mikhail Azarov / Forrás:  Shutterstock

Az éhezés nem segít

A túl gyors fogyás hátránya, hogy villámgyorsan visszajöna felesleg, ha  abbahagyjuk a diétát, ezért a hasi (és a másutt megtelepedett) zsír eltüntetésére csak az életmódváltás a tartós megoldás. Az egészséges étrend és a rendszeres testmozgás a titka, hogy megszabaduljunk a hasunkra rakódott zsírpárnáktól. 

Fogyasszon rostokban gazdag ételeket, zöld leveles zöldségeket, teljes kiőrlésű pékárukat, olajos magvakat, kerülje a hozzáadott cukrot tartalmazó italokat és a feldolgozott élelmiszereket. Válasszon egészséges, telítetlen zsírokat, és egy-egy étkezéskor egyen kisebb adagokat. Érdemes a kalóriákat is számolni, hogy ne érje meglepetés az életmódváltás alatt.

súlyzó mozgás fitnesz
A rendszeres testmozgás elengedhetetlen, ha fogyni akarunk
Fotó: PeopleImages.com - Yuri A / Forrás:  Shutterstock

Fontos a testmozgás

A fogyás alapja a helyes étrend és a kalóriacsökkentés mellett a rendszeres testmozgás. Mivel helyi zsírégetés nem létezik, 

nem célravezető csupán hasizom-gyakorlatokkal harcolni a hasi zsírpárnák ellen, 

az egész testet kell célba venni. A rendszeres kardióedzések mellett szükség van erősítő, izomtömeg-növelő edzésekre, például súlyzózásra vagy saját súlyos edzésekre is, hiszen minél nagyobb az izomtömeg, annál gyorsabban égeti a szervezet a zsírt. Ezt a kettőt váltogatva minden napra iktasson be legalább fél órányi edzést, és hetente tartson egy pihenőnapot.

Calm,,Music,And,Fitness,Person,In,Nature,For,Mental,Health,
Találjuk meg a stresszoldás számunkra legjobb módját
Fotó: PeopleImages.com - Yuri A / Forrás:  Shutterstock

Alvás és feszültségoldás

A nem megfelelő mennyiségű, rendszertelen alvás a legjobban összeállított diétát és edzéstervet is tönkre tudja vágni. Az 5-6 óránál kevesebb alvás eredményeképpen gyorsabban rakódik le a hasi zsír. 

Lefekvés előtt egy-másfél órával már ne használjon digitális eszközöket, hűtse le a hálószobát, és relaxáljon elalvás előtt.

 A stressz is növeli a hasi zsír tömegét, hiszen a stresszhelyzetben termelődő kortizol hormon hatására jobban kívánjuk a cukros ételeket. Ha stresszes életet él, keressen testhezálló stresszűző praktikákat:  a meditáció, egy hosszú séta vagy a zenehallgatás is oldja a feszültséget. Ha pedig semmi nem válik be, kérje szakember segítségét – tanácsolja cikkében a Life.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!