Gazdaság

2017.02.26. 12:35

Nő a munkaerőhiány

Rendkívül fontos a helyi cégek közötti együttműködés fejlesztése. Mindehhez a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara apparátusa rendelkezésre álló eszközeivel segítséget nyújt. Mindez az ipari tagozat üzemlátogatással egybekötött kihelyezett ülésén hangzott el.

Napló információ

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ipari tagozata üzemlátogatással egybekötött egyeztető ülést tartott Devecserben, illetve Somlójenőn. A kihelyezett tagozati ülésnek a Tornai Pincészet, valamint a DGA Gépgyártó és Automatizálási Kft. biztosított helyszínt. A résztvevők megismerhették a két vállalkozást, valamint számba vették a munkaerőpiaci helyzet kihívásait.

Az ipari tagozati küldöttek a Somló Holding Kft. tulajdonában lévő DGA Automatizálási és Gépgyártó Kft. működését ismerhették meg Ruzsonik Károly ügyvezető igazgató vezetésével, a társaság devecseri telephelyén. A résztvevők elsőként a hegesztőtanulókat foglalkoztató tanműhelyt látogatták meg, majd betekintést nyertek a társaság gyártói, termelői folyamataiba. Majd már a Tornai Pincészet Kft.-nél ismertette a Somló Holding cégcsoport, ezen belül pedig a DGA Kft. gazdasági teljesítményét, foglalkoztatási helyzetét, elért eredményeit, jövőbeni terveit.

Volt mit megbeszélni a kamara ipari tagozatának ülésén. A vállalatvezetők kicserélték tapasztalataikat
Fotó: Tremmer Tamás

Az ügyvezető elmondta, a DGA Kft. a Somló Holding összteljesítményének mintegy 60 százalékát adja, továbbá az elmúlt két és fél évben 14 százalékos munkaerő-bővítést sikerült végrehajtani, ugyanezen időszakban az éves kibocsátás viszont 57 százalékkal növekedett. Az aktuális munkaerőpiaci helyzetre, azon belül is a térségben egyre fokozódó fluktuációra, munkaerőhiányra tekintettel Ruzsonik Károly részletesen szemléltette a társaságnak a foglalkoztatással kapcsolatos helyi tapasztalatait, eredményeit.

Jelezte, a növekvő munkaerőhiány miatt szükségessé vált a cég értékteremtő folyamatainak felülvizsgálata; jelenleg még egy műszakban folyik a termelés, de szükség esetén a kettő műszakra történő átállás is elképzelhető. A költözési hajlandóság a térségben viszonylag alacsony, ez a magasabb átlagéletkornak tudható be (55-60 év), ennek viszont az a következménye, hogy a cég évente 5-6 személyt nyugdíjaz.

A magas hozzáadott értékű szaktudással rendelkező kilépő munkatársak pótlása rendkívül nehéz. Fontos a dolgozók bevonása vállalatirányítási, átszervezési, döntéshozatali folyamatokba, ennek érdekében a társaság rendszeres dolgozói tájékoztatókat tart, hogy ismertessék az aktuális eredményeket. A cégnek jelenleg 15-20 fős munkaerőigénye van (hegesztő, lakatos, forgácsoló munkakörben), azonban a létszámbővítés az utóbbi időszakban már főként távoli lakhellyel rendelkezőkkel oldható meg. Az újonnan belépő munkatársak magasabb fizetésigénye sok esetben bérfeszültséget szül a dolgozók között.

A cégnek 15-20 fős munkaerőigénye van
Fotó: Tremmer Tamás

A magas bérigény mellé alacsony szaktudás és kevés szakmai tapasztalat társul, ennek áthidalására a hiányzó munkaköröket igyekeznek belülről - előléptetéssel, átképzéssel - betölteni. A munkaerő-megtartás elősegítése érdekében ösztönzőrendszert alakítottak ki, továbbá azok a munkatársak, akik sikerrel toboroznak, prémiumban részesülnek.

Fontos az utánpótlás nevelése, a tanulók foglalkoztatása és megtartása (a kft. Devecserben 30, Nemesgulácson 19 tanulót foglalkoztat), a legjobb eredményt produkáló tanulók megtartása érdekében ösztöndíjrendszert működtetnek. A további fejlesztéseket már akadályozza, hátráltatja a növekvő munkaerőhiány. Ezt a problémát a bérek rendezésén túl a lakhatás támogatásával lehetne enyhíteni (letelepedés ösztönzése nem csak 1-1 munkavállaló, hanem annak egész családja részére).

A beszámolót követően Tornai Tamás (Somló Holding Kft., VKIK ipari tagozati elnök) elmondta, rendkívül fontos a helyi cégek közötti együttműködés fejlesztése, a különféle (termelési, foglalkoztatási, toborzási, és a többi) tevékenységek összekapcsolása. Mind-ehhez a kamara apparátusa is segítséget nyújt rendelkezésre álló eszközeivel (például tagozatok, kollégiumok, rendezvények, klubok, brüsszeli képviselet, felmérések). Tornai Tamás kifejtette, a Somló Holding Kft. toborzási tevékenységet végez Ukrajnában egy ottani cégén keresztül. A résztvevőknek felajánlotta a csatlakozási lehetőséget.

Gellén László (Poppe + Potthoff Kft.) hangsúlyozta, Ajkán korábban már indult közös toborzási kezdeményezés három helyi vállalkozás együttműködésével, azonban a társaságok közötti bérkülönbségek miatt mindez nem valósult meg. Hozzátette, mindenképpen fontos, hogy a cégek már a lakhatás biztosításában, illetve a szakképzésben is egyre nagyobb szerepet vállaljanak. Probléma továbbá az infrastrukturális fejlesztések hiánya, elsősorban a 8-as főút állapotára gondolt.

Ruzsonik Károly ügyvezető igazgat
Fotó: Tremmer Tamás

Dr. Markovszky György kamarai elnök szerint a munkaerőhiánnyal összefüggően gyakorlati intézkedésekre is sor került a kamara közvetítésével, amelynek keretében Veszprémben már egy korábbi középiskolai kollégium munkásszállóvá történő átépítése is megtörtént, továbbá folyamatban van egy másik épület ilyen célú hasznosítása. A betelepülő munkavállalókat a legnagyobb vállalatok foglalkoztatják. A lakhatás biztosítása kulcskérdés a foglalkoztatás bővítésében.

Dr. Lippert Róbert (Alap Európa Kft.) támogatását és érdeklődését fejezte ki a Somló Holding Kft. külföldi munkaerő-toborzásához. Tóth Nóra (Szatunaplex Kft.) úgy fogalmazott, hogy a külföldön történő munkaerő-toborzás mellett fontos a kivándorolt munkaerő hazacsábítása. Gerald Trümper (Rhodius Kft.) hozzátette, a munkaerőhiány miatt volumencsökkentést kellett végrehajtani a kft.-nél. A munkaerő-megtartásban rendkívül nagy felelősségük van a középvezetőknek, hiszen nem mindegy, milyen környezetet, légkört teremtenek beosztottjaiknak.

Emiatt előremutató lehet a középvezetők képzése, hogy hogyan bánjanak a dolgozókkal. Molnos Kata (Bourns Kft.) kifejtette, a munkaerő megtartását erősítené, ha a munkaerő-toborzás családostul történne. Ehhez azonban szükséges a helyi vállalatok együttműködése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!