Gazdaság

2017.02.27. 19:55

Gasztronómiai szervezetek tartották meg éves közgyűlésüket

Veszprém - Új alapszabályt alkottunk, és a fontossági sorrendben a fiatalok képzése, az egészségvédelem, az egészséges táplálkozás szolgálata, a hátrányos helyzetű gyerekek egészséges étkezésének segítése következik - mondta el lapunknak Németh Krisztina, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség két megyei szervezetének régi-új elnöke.

Őrsi Ágnes

Több mint fél évszázadot hagyott maga mögött a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség. Több ezer tagja van. A megyei szervezetet 2004-ben alapította baráti társaságából a Balatonfüreden "praktizáló" Domonkos Miklós, egy évre rá pedig létrejött a Balaton-régió gasztronómiai szervezete is.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakemberei, Maurer Attila cukrász, Németh Krisztina elnök, Maurer István mesterszakács, Tóth Gyula mesterszakács és Moór Csaba mesterszakács zsűrizés közben Fotó: Szinnay Zsolt

A két utóbbi, mintegy száz tagot számláló szövetség a napokban közösen tartotta éves közgyűlését, amelyet tisztújítással kezdtek. Mindkét szervezet újjáválasztotta elnökének a SÉF iskola tanárát, igazgatóhelyettesét, Németh Krisztinát, aki 2012-ben vette át ezt a tisztséget az alapítótól. Céljaikról így beszélt a régi-új elnök:

- Az elődöm már öt évvel ezelőtt is azt kérte tőlem, hogy tegyünk meg mindent a szervezet fiatalításáért. Ilyen iskolai háttérrel ez nem esik nehezünkre. Minden közgyűlésre meghívjuk végzős hallgatóinkat is a szakács-, a cukrász- és a pincérosztályból. Szívesen el is jönnek, hiszen itt a szakma nagy neveivel találkozhatnak, én pedig minden alkalommal elmondom, hogy helyes, ha külföldön is dolgoznak, de a tapasztalatszerzés után jöj-jenek haza! Amikor a Veszprém Megyei Gasztronómiai Egyesület megalakult, a fő cél a szakmai érdekvédelem, a gasztronómia fejlesztése és a hagyományok ápolása volt. Most arról döntöttünk, hogy maradjon meg a besorolás élén az érdekvédelem, de új alapszabályt alkottunk, és a fontossági sorrendben a fiatalok képzése, az egészségvédelem, az egészséges táplálkozás szolgálata, a hátrányos helyzetű gyerekek egészséges étkezésének segítése következik. Igyekszünk olyan rendezvényeket szervezni, amelyeken a fiatalok is részt vehetnek. Megcéloztuk a közhasznúságot is, így gyűjthetjük az szja egy százalékát, a keletkező többletet pedig szintén az alapcélokra fordítjuk. Megváltoztattuk a logót és a nevünket; a bírósági bejegyzés után Bakony-Balaton Gasztronómiai Egyesületként fogunk szerepelni.

Németh Krisztina, az újraválasztott elnök

A szövetség a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen működteti a Vendéglátás Akadémiát, melynek színeiben hívtak vendéget rendezvényükre. Az új trendeket bemutató Csiki Sándor gasztroblogger arról beszélt, hogy míg nálunk most kezdenek ismerkedni a molekuláris gasztronómia, illetve a fine dining fogalmával, addig Amerikában, ahol tíz éve indult útjára a két irányzat, lassan divatjamúlt lesz. Ami helyette jön, az minden gasztronómusnak tetszik, hiszen a helyi termékeket, terményeket, a helyi ételeket favorizálja. Abban is mindenki egyetértett, hogy, bár új ételeknek is meg kell jelenniük az étlapokon, az olyan magyar klasszikusokat, mint a paprikás csirke, a gulyásleves vagy az Újházi-tyúkhúsleves, nem kell újragondolni, úgy finomak, ahogyan már megszoktuk.

Természetesen az idei programokról is szó esett a közös ebéd előtt; ahogy a korábbi években, 2017-ben is minden hónapra jut egy-egy verseny, fesztivál vagy továbbképzés, amelyeken a Bakony-Balaton Gasztronómiai Egyesület szervező, tanács-adó, támogató- vagy zsűriszerepben vesz részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!