Gazdaság

2015.04.20. 11:53

Végrehajtással terhelt cégek

Veszprém - Adóvégrehajtás van folyamatban a veszprémi Robix Hungary Mezőgazdasági Gépgyártó és Kereskedelmi Kft-vel szemben.

Tremmer Tamás

A cég elleni adóvégrehajtás elrendelését, valamint megszűnését a cégbíróság által vezetett cégjegyzék tartalmazza. A cégjegyzékből azt is megtudhatjuk, hogy a cég ellen elrendeltek-e biztosítási intézkedést, tájékoztat a feketelista.hu" target="_blank".

A Nemzeti Adó-, és Vámhivatal honlapján szereplő internetes adatbázisban kizárólag a lista elején meghatározott konkrét időpontban végrehajtás alatt álló adózók szerepelnek. A megadott időpontot követően teljesített befizetések és egyéb korrekciók az aktuális adatbázisban nem szerepelnek, az azóta lezárt eljárásokkal érintett adózók a következő heti frissítés során kerülnek törlésre. A lekérdezéshez tudnunk kell a cég nevét vagy adószámát. 

Az állami adóhatóság az adózót terhelő adókötelezettség jogszerű teljesítéséhez, illetve a költségvetési támogatás jogszerű igénybevételéhez honlapján közzéteszi az általa nyilvántartott adószámmal (csoportazonosító számmal) rendelkező adózók nevét, elnevezését, adószámát, csoportazonosító számát (adószámát, csoportazonosító számát a törlésre utalással), amely adózókkal szemben az állami adóhatóság végrehajtási eljárást folytat, a végrehajtási eljárás megindításától annak befejezéséig a végrehajtás felfüggesztése vagy szünetelése időtartama kivételével.

Az egyesített feketelista adatai alapján Veszprém megyében 2015. január 1-től április 13-ig összesen 454 cég áll adóvégrehajtás alatt. Ezek egyike a veszprémi Robix Hungary Mezőgazdasági Gépgyártó és Kereskedelmi Kft., amely kettő adóvégrehajtással szerepel az adatbázisban. Az elsőt a NAV Veszprém Megyei Adóigazgatósága Hátralékkezelési Osztálya rendelte el még 2014. március 10-én. A második időpontja 2015. április 7-e, a végrehajtást dr. Bereczki Zsigmond közjegyző rendelte el. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!