Gazdaság

2015.09.29. 18:27

Van fény az alagút végén: a fogvatartottak felidézték börtönbeli emlékeiket

Veszprém – Életünk célja, hogy munkánk, családunk legyen a szabadulás után, amiben sokat segít, hogy a börtönben tanulhatunk, dolgozunk.

Kovács Erika

Ezt Németh Attila Norbert és magát Krisztiánnak nevező fogvatartott mondta kedden, a börtönben levők tanulását, munkáját értékelő országos program zárásán. Németh Éva ezredes, intézetparancsnok és Takács Szabolcs kormánymegbízott együttműködési megállapodást írt alá céljukról, miszerint a fogvatartottak szabadulásuk után haszos tagjai legyenek a társadalomnak.

Reményeink szerint gyümölcsöző lesz a kapcsolat - így érvelt Takács Szabolcs  kormánymegbízott hivatala és a büntetés-végrehajtási intézet (bv) együttműködése mellett.

Országos pályázattal a veszprémi büntetés-végrehajtási intézetből (bv) 192 fogvatartott vett részt azon a prog-ramon, ami lehetővé tette, hogy szakmát tanuljanak és a falakon kívül dolgozzanak. Németh Éva ezredes, börtönparancsnok rámutatott: a fogvatartottaknak és fogvatartóiknak szervezett tréningek, képzések azt a célt szolgálják, hogy a szabadulás után az innen kilépők tisztában legyenek értékeikkel, képességeikkel, gyengeségeikkel, céljaik, megvalósítható terveik legyenek.

Németh Attila Norbert a munkalehetőséget üdvözölte, Krisztián pedig azt, hogy festő-mázoló szakmát tanulhatott a börtönben 


Hozzátette, mindez azért szükséges, hogy másik utat válasszanak, ne lépjenek rá arra, ami ide vezette őket. Rámutatott, e céloknak a bv szervezete egyedül nem képes eleget tenni. A család és a társadalom nélkül ez lehetetlen. Ezért tartjuk fontosnak, hogy az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, az önkormányzat, a település polgárai is segítségünkre legyenek, ne a rosszat, hanem a jobbá lenni akaró embert
lássák fogvatartottjainkban - hangsúlyozta. Takács Szabolcs kormánymegbízott felidézte, a pártfogói felügyelet korábban átkerült tőlük a bv-hez kollégáival együtt. Hivatala és a bv közti együttműködés reményei szerint gyümölcsöző lesz. E célt szolgálja, hogy foglalkoztatási főosztályuk dolgozói gyakran felkeresik a bv-t. Baán-Muzsik Márta, az országos pályázati program felelőse kiemelte, a veszprémi bv-t is érintő program gazdája a belügyi tárca, partnerei a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

A fogvatartottak részt vehettek például önismereti és konfliktuskezelő tréningen, OKJ-s szintű szakmunkásvizsgát tehettek festő-mázoló, ingatlanfenntartó, karbantartó területen. Dolgoztak temetőben, óvodában, szemétszedésben. Németh Attila Norbert, mivel van szakmája, a munkalehetőséget üdvözölte, amit a falakon kívül végezhetett, Krisztián pedig azt, hogy festő-mázoló szakmát tanult, amire büszke a jó hangú, gitáron, szintetizátoron, hegedűn játszó fiatal. Állították, szabadulásuk után javukra válik, amit a börtönben megtanultak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!