Gazdaság

2017.05.05. 13:11

18 milliárd forintot kapnak a Veszprém megyei települések

A Veszprém megyei települések 18,09 milliárd forintot kapnak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatának első körében, a megye ezzel országosan a középmezőnyben van - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán - aki Veszprém megyei fejlesztési biztosa is - elmondta, hogy a települések támogatási igénye a megyében 53,623 milliárd forint volt. Eddig 117 pályázat nyert, 6,2 milliárd forint odaítélése pedig még elbírálás alatt áll.

Kovács Zoltán kifejtette: a megyei önkormányzatnak - amelynek korábban intézményfenntartó szervezet volt - a településfejlesztés a fő feladata, amelynek forrása a TOP-ból származik. 

Veszprém megyéből 267 pályázatot nyújtottak be, országosan 11 ezer érkezett - közölte. 

A megyei fejlesztési biztos elmondta azt is, hogy Veszprém 12 milliárd forint támogatáshoz jut pályázat benyújtása nélkül, úgynevezett pályázati programok útján, és 13 milliárd forint jut a Balaton-parti 94 településnek.

Gazdaságfejlesztésre 6 pályázat 2,5 milliárd forintot nyert el, turizmusfejlesztésre 15 pályázat kapott 3 milliárdot, és 15 óvoda, 4 bölcsőde is szerepel a nyertesek között. Környezetvédelmi fejlesztésekre - jórészt csapadékvíz-elvezetésre - 14 pályázat nyert támogatást - ismertette.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke felidézte: a pályázatok kiírása előtt, 2013-ban elfogadták a megyei területfejlesztési koncepciót, majd 2014-ben a területfejlesztési programot. A területi, társadalmi, gazdasági igények feltérképezését követően pedig 2016 elején kiírták a pályázatot. 

A közgyűlés elnöke közölte: az elsőkörös pályázatok közül 36 még elbírálásra vár, a második körben pedig további 13,7 milliárd forintot nyerhetnek majd el a települések.

Címoldali fotó: H. Szabó Sándor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!