Gazdaság

2017.01.05. 21:10

Óvják az ép rügyeket - Tavaszra derülhet ki, milyen termés várható

Balatonfüred, Csopak - Megkezdték a szőlő metszését a gazdák, a tavalyi jégkár azonban még mindig kísérti a pincészeteket.

Marton Attila

A Balatonfüred-Csopaki borvidéken sok helyen megkezdődött a metszés, a szőlő jelenleg nyugalmi állapotban van. A nagyobb pincészeteknél már tavaly év végén elkezdődött a munka, hogy a metszett felületek a nedvkeringés beindulásáig be tudjanak száradni. Ez azért hasznos, mert így a rügyfakadás után intenzívebb hajtásnövekedés indul el, ami esélyt ad arra is, hogy ne kelljen az atka ellen permetezni - mondta Söptei Zsolt csopaki borász. Hozzátette, a tavaly nyári jégverés miatt nem tudtak beérni a szálvesszők, ezért, ahol szálvesszős művelési módot alkalmaznak, ott az eddig használt metszési mód helyett más eljárást kellett választani. - Emiatt csak nagyjából májusra, a fürtkezdemények száma alapján derül majd ki, milyen mennyiségű termésre számíthatunk idén - magyarázza a szakember. A pincészetnél januárban kezdték az előmetszést géppel, a munkát előreláthatólag még ebben a hónapban befejezik.

Gunár Norbert olaszrizling szőlőtőkéket  metsz Balatonfüreden. Ezt a munkát nem akadályozza a hideg
Fotó: Penovác Károly

A tavaly nyári jégverés az idei évjáratra is hatással lesz, erősítette meg Barabás Barna balatonfüredi borász. A pincészethez tartozó tíz hektáron a napokban kezdték meg a metszést, a munkával várhatóan március elejére végeznek. Hangsúlyozta, a természeti csapás miatt számos hajtás sérült, a metszés ezért a szokásosnál is nagyobb körültekintést igényel, ugyanis csak az ép rügyeket szeretnék meghagyni a vesszőkön. Hozzátette, reményeik szerint 2018-ra kiheverik az ültetvények a tavalyi jégverést.

Megjegyezte, a tőkéket szerencsére eddig nem érte fagykár, ennek a veszélynek elsősorban a tavaly telepített oltványok vannak kitéve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!