Gazdaság

2016.09.29. 09:08

Őszi csúcs a szállodákban

Kezdetét vette az őszi szezon a turizmusban, a legtöbb vendég konferenciára érkezik, vagy az iskolai szünet egy részét tölti szállodában.

Forgács Ádám

Beindult a konferencia turizmus, amely megszólalóink szerint főként a hétköznapokra koncentrálódik. Évek óta tendencia, hogy a családok az őszi szünidő egy részét wellness hotelekben töltik.

Böjte Éva, a sümegi  Hotel Kapitány szállodaigazgatója lapunknak elmondta, a vendégforgalom jelentős részét a különböző üzleti konferenciákra érkező vendégek adják az őszi szezonban. Az iskolai őszi szünet ugyanakkor a családokról szól, hiszen ez az első lehetőség egy  nagy pihenésre, minőségi együttlétre az iskolakezdés után. Ebben az időszakban a sümegi négycsillagos szálloda is főként általános iskolás korú gyermekekkel és szüleikkel telik meg.  Böjte Éva tapasztalata szerint az utóbbi években a családok szívesen áldoznak egy ilyen jellegű kikapcsolódásra, ezért az őszi szünet hetében  minden évben telt házzal számolnak. Ilyenkor a szálloda szolgáltatásai is ehhez igazodnak:  próbálnak maximálisan gondoskodni a gyermekek szórakoztatásáról. A Hotel Kapitány helyzeti előnye a nagy gonddal helyreállított és folyamatosan karbantartott vár, ahol mára már egy egész napot is el lehet tölteni a különböző programokon való részvétellel. Mivel az évnek ebben a szakaszában azonban már számolni kell a rossz idővel is, a sümegi hotel saját maga szervez animációs programokat, bábszínházi előadást, zenés gyermek mulatságokat, tematikus napokat, a végvárhoz kapcsolódó ügyességi feladatokat, fegyverpróbákat annak érdekében, hogy legkisebb és legmozgásigényesebb gyermeket is le tudják kötni. Böjte Éva szerint megváltozott a vendégek igénye is:  igénylik ugyan a színvonalas wellness- és fitnesz szolgáltatásokat, de ugyanakkora elvárásuk, hogy megismerjék a vidék gasztronómiáját, a mikrokörnyezetet, ha lehetőségük van rá, autentikus környezetben. A helyi gasztronómia bemutatásán túl egyre több vendég számára fontos, hogy tisztában legyen azzal, mi kerül az asztalára, ezért a sümegi hotel saját maga állítja elő a termékek egy részét a hústól a konyhai alapanyagon át a helyi termelői borokig. A vendégek általában  2-3 éjszakát töltenek el az őszi szezonban a sümegi szállodában.

 

A Balaton mellé egészen más okokból érkeznek a vendégek. A magyar tenger ismét újra nagyon kelendő turisztikai terméknek számít a hazai vendégek körében. A nyári szezon után sem néptelenedik el a part: ilyenkor van szezonja a konferenciáknak, tovább képzéseknek, vállalati csapatépítő tréningeknek.

A balatonfüredi Flamingó Wellness- és Konferencia Hotel egyedi értékesítési munkatársa, Tamás Barbara is arról számolt be a Naplónak, hogy a négy csillag pluszos szállodát hétköznap az őszi szezonban kevesebb egyéni vendég keresi fel, sokkal inkább a szakmai konferenciák, üzleti tréningek, továbbképzések résztvevői töltik meg a komplexumot.

Az iskolai őszi szünet minden évben telt házat jelent a balatonfüredi hotel életében, ilyenkor 400-500 fővel számolnak az október 28 és a november  1 közötti időszakra. A hotel életében az ősz kiemelt időszak, ezért főként pihenésre vágyó gyermekeikkel érkező magyar családokra számítanak. Mivel ebben az időszakban családos vendégek érkeznek a szállodába, rengeteg gyerek programmal kedveskednek az ide látogatóknak: gyerek animációs programokkal, játszóházzal, különböző szezonális, ünnepkörhöz kapcsolódó eseményekkel.  A felnőttek esti szórakozását élőzenével, tánccal oldja meg a vállalkozás. A Hotel Flamingóban a szektorban tapasztalható tendenciához hasonlóan, 2-3 vendégéjszakát töltenek el az ide érkezők.

A pápai Hotel Villa Classicában lényegesen kevesebb a foglalás ősszel, mint nyáron, de ez egy megszokott, természetes folyamat – mondta a Naplónak Törös Péter front office manager.

A szakember hozzátette: ha október 23. hosszú hétvégét eredményez, akkor az kiemelt időszaknak számít a hotelnél is, hiszen a vendégek igyekeznek kihasználni a lehetőséget pihenésre.

Az őszi iskolai szünet időszakában a pápai négycsillagos szállodában is megnő az érdeklődés, a szünet kezdete előtt 3-4 héttel már lefoglalják a szobák nagy részét. Hétköznap Pápára is inkább az üzletemberek érkeznek, illetve a nagyvállalatok képviselői, céges rendezvények szervezésével. Pápa különlegessége a NATO légibázis: az ott szerveződő rendezvények egy részéhez igénybe veszik a Hotel Villa Classica szolgáltatásait – közölte Törös Péter.

Rendszeres vendégei még a szállodának a katonák mellett a vadászok. A vadászati szezonban, ami szintén az őszhöz kapcsolódik, megnő az ehhez a szakterülethez tartozó turisták száma a hotelben – tájékoztatott a front office manager.

A szállóvendégek Pápán már jellemzően 3-4 napra foglalnak szobát, sőt a légibázisra érkezők akár több hetet is maradnak a hotelben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!