Gazdaság

2016.08.08. 16:35

Nőtt az esélyük a munkára

Veszprém - Az öt esztendővel ez-előtti 18 százalékról becslések szerint akár 30 százalék közelébe is emelkedhet idén a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya.

Napló információ

Mindez az elmúlt évek következetes foglalkoztatáspolitikai lépésein túl annak is köszönhető, hogy immár az egész országban egyre több szakmában komoly munkaerőhiány tapasztalható.

A jelentős fejlődés több kapcsolódó adat alakulásán is jól tükröződik. Tanúsítvány és akkreditáció keretein belül 2011-ben 43 ezer főt foglalkoztattak, míg 2015-re ez a szám már elérte a 78 ezret. A rehabilitációs kártyát, amely két esztendőn keresztül mentesít a szociális hozzájárulási adó fizetésétől, 2012-es bevezetésekor még csupán 6400-an vették igénybe, ugyanakkor 2014-ben 20 ezer, míg tavaly már több mint 30 ezer személy támogatására használták fel.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának élénkítését tovább segítette egy idén májustól hatályos változtatás is, mely a rehabilitációs ellátottak foglalkoztatásánál eltörölte az eddigi heti 20 órás időkorlátot: ezen-túl a jelenleg hatályos havi 166 500 forintos kereseti korlátig akár teljes munkaidőben is dolgozhatnak - tette hozzá Balog Lajos, az egyik nagy munkaerő-kölcsönző cég rehabilitációs üzletágának vezetője. - E módosítás hatásáról egyelőre csak saját adatok állnak rendelkezésünkre: a cégünk állományában dolgozó megváltozott munkaképességű munkatársak közel fele jelezte igényét arra, hogy növelné eddigi munkaidejét.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátájának erőteljes emelkedését nem csupán a munkába lépő rokkantak számának növekedése okozza, hanem az a tény is, hogy évről évre jelentősen esik vissza a megváltozott munkaképességűnek minősített emberek száma. E kategóriában az utánpótlást az új rokkantak jelentik, akiknek a száma az elmúlt években megfeleződött: míg 2010-ben csaknem 70 ezer ember kapott újonnan megváltozott munkaképességű minősítést, 2014-ben ez a szám már csak 36 ezer volt, és azóta is folyamatosan csökken. Ennek hatására az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők teljes létszáma is jelentősen csökkent: 2010-ben még több mint 555 ezer fő részesült ilyen ellátásban, addig 2015 végére ez a szám 404 ezerre csökkent.

Megyék szerint továbbra is igen jelentős az eltérés a lakosság létszámához viszonyított arányt illetően: míg Budapesten mindössze a felnőtt lakosság 2,5 százaléka részesül valamilyen rokkantsági ellátásban, addig Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben ez az arány a nyolc százalékot is meghaladja.

A megváltozott munkaképességűek jelenleg 25-30 százalék között található foglalkoztatási rátája jelenleg még jelentősen elmarad az Európai Unió 50 százalék körüli értékétől (2011-ben 47 százalék volt). A legnagyobb arányt Svédországban (66 százalék), Luxemburgban és Finnországban (63-63 százalék) érte el e csoport foglalkoztatási aránya.

A munkaerőhiány újabb lökést ad a munkáltatók számára is. A legnagyobb anyagi ösztönzést kétségtelenül a rehabilitációs hozzájárulás jelenti. Amennyiben egy 25 fősnél nagyobb létszámmal működő társaság a teljes munkaerő-állományának legalább öt százalékát megvál-tozott munkaképességűekkel tölti fel, nem kell befizetnie a hiányzó létszám után munkavállalónként fizetendő 964 ezer 500 forintos éves rehabilitációs hozzájárulást. Míg 2007-ben még közel 90 ezer fő után fizették meg a hozzájárulást, addig tavaly ez a szám már csupán 69 ezer volt. A javuló foglalkoztatási adatok mellett egyre nagyobb probléma a munkaerőhiány, országos szinten százezres nagyságrendű a betöltetlen álláshelyek száma. Főként az észak-dunántúli és közép-magyarországi régióban élénkült a munkavállalók érdeklődése a megváltozott munkaképességű csoportok iránt.

Egyre több cég ébred rá arra, hogy megfelelően kidolgozott, részletes és személy-re szabott kiválasztással ezek az emberek is kiválóan alkalmasak teljes értékű munkára - tette hozzá a munkaerő-kölcsönző cég szakértője.

Címkék#rokkant

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!