Gazdaság

2016.08.12. 09:29

Nő a pálinka ázsiója

Megyei körkép - Újjá, egyben köztestületté alakult a Pálinka Nemzeti Tanács, amelyben Veszprém megyei bérfőzdés is helyet kapott. A határokon túlra vinnék a hungarikum hírét.

Tremmer Tamás

Agárdon, 2009. tavaszán alakult meg a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT), melynek feladata a pálinka minőségének ellenőrzése és a nemzeti pálinkastratégia kidolgozása volt. A 13 fős testületben helyet kapott Csalló Jenő, a Pannon Pálinkafőzők Egyesülete (PPE) elnöke is, aki a hároméves mandátumának lejártát követően nem jelöltette magát újra.

A közelmúltban újjáalakult, egyben köztestületté vált és kibővült a PNT, amelynek tagjai sorába a PPE két személyt is delegálhatott: egyikük Csalló Jenő, a másikuk Béli Géza.

- Úgy érzem, azzal, hogy köztestületté vált a PNT, sokkal több lehetőségünk van tenni a pálinkáért, ezért mondtam igent a delegálásra – nyilatkozta lapunknak Csalló Jenő. A PNT önálló gazdálkodást folytat, az államtól mintegy 30 millió forint éves támogatásra számíthatnak, amiből el tudják kezdeni a munkát. A szakember jelezte, a jövedéki szabályozás, az oktatás, a kutatás, a marketing területén vannak halaszthatatlan feladataik. Ez utóbbit kiemelt jelentőségűnek látta. Szerinte el kell érni, hogy a pálinka ne csak a idehaza legyen világhírű, hanem a határokon túl is, ehhez pedig a magyar bormarketinghez hasonló stratégiát kell megvalósítani a pálinkával is.

Csalló Jenő arról is tájékoztatott, hogy a PNT vállalta az ország legrangosabb pálinkaversenyének a szervezését. Az idei nemzeti pálinka kiválóságok kiválasztásán a Veszprém megyei főzdék nagyon jól szerepeltek. A Somló Spirit Pálinkaház 1-1 arany és bronz elismerést kapott, a Petendi Pálinkaház 1 arany minősítést szerzett, a Badacsonyi Pálinkaháznak 1 arany és 3 ezüst jutott. A Csalló Pálinka Manufaktúra 2-2 arany és ezüst minősítést szerzett, az egyik arany pálinkát pedig még champion díjjal is megfejelték. A verseny rangját mutatja, hogy az eredményhirdetésre a Parlamentben került sor.

A szakember úgy látta, a minőségi itóka egyre nagyobb teret hódít. Az emberek a kétes minőségű házi főzés után kezdenek visszatérni a főzdékbe, a tavalyi időszakhoz képest ugyanis jelentősen megnőtt a bérfőzetők száma.

Címkék#pálinka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!