Gazdaság

2017.08.07. 10:35

Nem ördöngösség a smart metering, és mindenki jól jár vele (x)

Az intelligens energiaelosztás és fogyasztás rendszerének kialakítása egyszerre biztosít előnyöket környezetvédelmi, gazdaságossági, valamint hálózatirányítási szempontból.

Dr. Molnár Gábor a KOM Központi Okos Mérés vezérigazgatója

Miközben Magyarország uniós elvárásnak is eleget tesz az okos mérésre való felkészüléssel, a fogyasztót inkább az érdekli, hogy a szolgáltatója hogyan elégíti ki az ő igényeit.

Sok energiafogyasztó talán bele sem gondol, hogy az energiaszolgáltatással kapcsolatos, személyes elvárásai lényegében egybeesnek az ezzel kapcsolatos európai irányelvekkel és országos célokkal. Ilyen közös – tehát egyszerre uniós és háztartási szintű – elvárás például, hogy a számlák átláthatók és más szolgáltatókéval összehasonlíthatók legyenek. Szintén párhuzamos igény, hogy a fogyasztó mindig (közel) pontosan tudja, mennyi áramot, gázt, hőt vagy vizet használt fel, és az is fontos, hogy válogathasson a különböző tarifacsomagok között. Ha ugyanis tudja, hogy a nap vagy a hét mely óráiban mennyit kell fizetnie az adott közműszolgáltatásokért, akkor azt is megteheti, hogy a magas tarifájú időszakokban kevesebb energiát fogyaszt, az alacsonyabb tarifájúakban pedig többet.

Örömmel veszi, ha mindehhez szakmai segítséget, tanácsot is kap. Ezenfelül jobb ügyfélszolgálatot is szeretne, szükség esetén pedig könnyebb szolgáltatóváltást. A tarifák besegítenek És itt jön a képbe az okosmérő, illetve az azon alapuló hálózat, amely a fentiek mindegyikét már tudja vagy segíti. Hogyan? Első lépésben a mérők eljuttatják az adott háztartás fogyasztásának folyamatosan leolvasott adatait a szolgáltatónál lévő központba. A központban a kapott adatokból meghatározzák az ügyfelek jellegzetes felhasználási szokásait, azokhoz igazítva pedig kialakítják az áram-, gáz-, víz- és hőfelhasználás olyan tarifáit, amelyek a fogyasztást az össztársadalmi szempontból is előnyös irányba terelik. Az előnyösség itt azt jelenti, hogy olyan időszakokban – jellemzően az éjszakai órákban – teszik olcsóbbá a szolgáltatást, amikor az áramkínálat magas vagy stabil, de a kereslet alacsony, és olyanokban határozzák meg magasabban, amikor többnyire csúcson vannak az igények. Ez hasonlít a régről ismert, úgynevezett éjszakai áramdíjhoz, de különbözik is tőle.

Az okos méréssel ugyanis pontosabban adhatók meg a tarifacsomagok érvényességi időszakai, szűkíthetők (például földrajzilag) a figyelembe vett felhasználói csoportok, és a díjak folyamatosan hozzáigazíthatók a kereslet és a kínálat időben és mennyiségben történő változásához. Mindez törvényszerűen a végső felhasználás csökkenéséhez vezet (ha más feltételek nem változnak), javul a rendszer kihasználtsága, összességében pedig a hatékonysága. E racionalizálás révén kisebb energiatermelésre lesz szükség, így csökken a környezetbe kerülő szennyező anyagok és üvegházhatású gázok mennyisége is. Ezzel össztársadalmi, sőt globális érdeket szolgálunk.

A felhasználó beavatkozik

Érdekes területe az okos mérésnek az a mód, ahogyan a felhasználó hozzájut az azonos idejű adataihoz. A hozzáférés zárt, internetes rendszeren keresztül, a szolgáltató honlapján történő regisztráció után történik. Az adatokat a legtöbb fejlett rendszert használó szolgáltató negyedóránként frissíti, de van példa gyakoribb módosításra is. Szintén a honlapon lehet tájékozódni az aktuális tarifákról, a személyre szabott energiatakarékossági javaslatokról, és ott lehet megváltoztatni a fogyasztóberendezések már beállított működési idejét. Ezeket követően lehet elégedetten szemlélni a megtakarított energiáról kapott adatokat, és felkutatni a spórolás további lehetőségeit.

Miközben a felhasználó ilyen döntéseket hoz az energiafogyasztásáról, szép lassan átváltozik háztartási készülékeinek ki- és bekapcsolójából otthoni energiarendszerének felügyelőjévé. Esetleg távfelügyelőjévé. Lakása, családi háza érintett adataihoz hozzáférhet ugyanis mobiltelefonon keresztül is, amelynek használatával természetesen utasításokat is adhat.

Nem lehet nem nyerni

Az energiahatékonyság növelése – vagyis az okos mérés elterjesztése – egy ország energiarendszere minden tagjának fontos. A szolgáltatók (a már ismertetett előnyökön túl) e mérőkkel elejét vehetik az áram-, gáz- és vízlopásoknak, hiszen azonnal észlelik a rendszer minden rendellenességét. Egyszerűbben és gyorsabban kapcsolhatják ki a nem fizető fogyasztókat. Ezt egyébként úgy is megtehetik, hogy a nem fizetők alapellátását meghagyják, de az e feletti többletfogyasztását – például a medence töltését vagy a szórakoztatóelektronikai berendezéseik használatát – nem teszik lehetővé.

Okos méréssel jobban elterjeszthető az előrefizetős fogyasztás is. Az országos  villamosenergia- hálózat irányítója és az elosztó társaságok a fogyasztói igények és a termelés pontosabb ismeretében könnyebben tervezhetik tevékenységüket, fejleszthetik létesítményeiket. Ugyanez igaz a földgáz-, a víz- és a távhőszolgáltatókra is.

A nyugat-európai kísérleti projektek tapasztalatai szerint az okosmérőórákkal a háztartások villamosenergia-fogyasztása akár 1-3 százalékkal mérsékelhető.

Magyarországon, ahol a nyugatinál kisebb a fogyasztás, a háztartások szintjén is kisebb megtakarítás várható. Az eredmény kulcsa az, hogy a felhasználó felismerje: képes alakítani a fogyasztási szokásain. Azoknál a hazai áramfogyasztóknál – az  iparvállalatoknál –, amelyeknél az energiafelhasználás nyomon követése érdemi  megtakarítást ígér, már évek óta alkalmazzák az okos mérést, sőt ez ott kötelező is.

Három elvi modell

Az okos mérés hazai bevezetésének előnyeiről, költség-haszon elemeiről a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal korábban készített egy tanulmányt.

Ebben háromféle működési modellt vizsgált. Az elosztói modellnél a finanszírozás, a mérőcsere, a kommunikáció az elosztónál marad. Ehhez nem kell jelentős törvénymódosítás, a fogyasztók ugyanazzal a piaci szereplővel maradnak kapcsolatban. A jelenlegi piaci struktúrához ez áll a legközelebb.

A második, a területi mérővállalati modell új szereplőket hozna a piacra, ezek felelnének a mérők cseréjéért és kommunikációjáért, de a mérő tulajdonosa az elosztó maradna. Végül a központi mérőoperátori modell egyetlen új szereplőt jelent, ez felel a mérőórák cseréjéért és kommunikációjáért, és a mérőórák tulajdonosa is egyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!