Gazdaság

2016.09.08. 17:40

Falusi turizmus: nem vonzó a reggeli kakaskukorékolás?

Csesznek, Lovas, Somlószőlős - A megyei területeken sem több, sem kevesebb vendég nem volt a szezonban.

Piltman-Horváth Barbara

Az országos eredmény azt jelzi, a falusi turizmus megdöntötte a 2008-as rekordot, és idén nyáron sokan nyaraltak vidéken.

A turizmusban fontos az élmény, amit egy bizonyos magyar és külföldi vendégkör vidéken talál meg, ahol többek között bemutathatják gyerekeiknek a vidéki életet, a mezőgazdaságot, az állattartást - indokolta a falusi turizmus népszerűségét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Niklai Ákos kifejtette: a vidék kihasználta növekedési lehetőségeit, így például azt, hogy a belföldi turizmus 7-8 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, illetve a külföldiek száma idén majdnem 10 százalékkal emelkedett vidéken az elmúlt 15 évi stagnálást követően.

Hozzátette: a vidéki turizmusnak is megvan a szezonalitása, április és november között kiváló lehetőségei vannak. Kiemelte, a nyári szezonnak még nincs vége, a balatoni idény is meghosszabbodik, a következő hetekben még sok vendégre lehet számítani a vízparti helyeken.

A SZÉP-kártya bevezetése nem hozott átütő emelkedést a cseszneki vendégház forgalmában sem
Fotó: Módos Csaba

Ezen felbuzdulva kérdeztük a Falusi Turizmus Veszprém Megyei Egyesületét, ők mit vettek észre a szezonban, mennyire felkapottak a helyek. - Még nem tudunk adatokat, de tagjainktól korábban azt a visszajelzést kaptuk, hogy nem várható nagy forgalomnövekedés - mondta megkeresésünkre Háziné Cziráky Erika, az egyesület elnöke.

Ezt az információt támasztják alá a megkeresett vendéglátóhelyek is. - A mi forgalmunk nem követte az országos tendenciát - kezdte Dévényi Zsolt, a cseszneki Dévényi Vendégház tulajdonosa. - Nem számolhatok be sem jelentős forgalomnövekedésről, sem -csökkenésről, inkább átlagosnak mondanám az idei szezont.

A tulajdonos elmondta, amikor bevezették vendégházukban a SZÉP-kártyát, akkor ugyan érezhető volt némi emelkedés, de ez nem volt jelentős. - Észrevettük, hogy kicsivel többen jönnek, de nem tudhatjuk, hogy azért, mert elfogadóhely lettünk, vagy pedig azért, mert az emberek kénytelenek elkölteni a kártyán lévő összeget - magyarázta a tulajdonos.

- A tavalyihoz hasonló forgalmunk volt az idei szezonban - mondta megkeresésünkre Halász Zsófia, a lovasi Kishalász Vendégház tulajdonosa. - Sem több, sem kevesebb vendégről nem tudok beszámolni, így az országos adat ránk nem vonatkozik.

Zsófia elmondta azt is, a SZÉP-kártya bevezetése ugyan növelte a forgalmat, de nem jelentős mértékben. - Amikor még üdülési csekk volt, akkor azt az emberek több mindenre költhették, míg a mostani juttatást csak meghatározott szolgáltatásra, így több vendég fizet a SZÉP-kártyával, de a forgalom nem növekedett meghatározó mértékben.

Hasonló vendégforgalom mutatkozik a Somló környékén is. A Mátyás Lovastanyára főleg hétvégén érkeznek vendégek, a fesztiválok alatt nagy a kihasználtság, de a szezon egészét nézve nálunk sem volt jelentős forgalomemelkedés. - Vannak, akik esküvőre jönnek, vagy más családi rendezvényekre, de kevés az olyan vendég, amelyik csak úgy idejönne pihenni - válaszolta kérdésünkre Mátyás István, a vendégház tulajdonosa.

Ezek alapján elmondhatjuk, az országos adatok nem mindig állják meg a helyüket kis tájegységeket nézve, és bár egyre népszerűbb a falusi turizmus, még mindig többen választják a kényeztető, wellness-részleggel felszerelt szállodákat a pihenni vágyó hazai turisták közül is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!