Gazdaság

2016.11.20. 21:10

Mindig hosszú távra terveznek - A standard termékeket a vevői igényekre szabott alkatrészek gyártása váltotta fel

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Napló szerkesztősége Az Év Vállalkozása Díját nagyvállalat kategóriában 2016-ban a nass magnet Hungária Gépgyártó Kft. kapta.

Német tulajdonosai 1996-ban alapították meg a nass magnet Hungária Kft. jogelődjét, a Precision Controls Bt.-t. A vállalkozás egy zöldmezős beruházást valósított meg Veszprémben, ahol 1998-ban kezdték meg a termelést. A tevékenységük pneumatikai szelepek, tekercsek, valamint csatlakozók gyártásával indult meg. Müller Patrick ügyvezető és Mustó Gyula műszaki igazgató elmondta, hogy kezdetben kizárólag ipari felhasználásra gyártott, katalógusból elérhető standard termékek kerültek ki az üzemből.

A tulajdonosok stratégiája, hogy lépésenként haladnak előre, s egy-egy beruházásuk kapcsán hosszú távra terveznek. Mindezt jól bizonyítja, hogy 1998-ban átadott kétszintes épületükben majd 5000 négyzetméter állt rendelkezésre, pedig akkoriban ennek csak a harmadára volt szükségük. Nem ugrásszerű, hanem stabil, évi 10-15 százalékos növekedést várnak el. De azt folyamatosan. Lépésről lépésre vették birtokba az épületet. A tevékenységet mindössze hat emberrel kezdték meg, mára közel 300 alkalmazottjuk van. A társaság eddig megközelítőleg ötmilliárd forintot költött magyarországi beruházásra.

Müller Patrick és Mustó Gyula. A kollektíva munkáját értékelték
Fotó: Penovác Károly

Ha portfoliójuk az elmúlt két évtizedben nem is sokat változott, de a tevékenységük igen. A standard termékeket egyre inkább az egyedi, a vevői igényekre szabott alkatrészek gyártása váltotta fel. Ehhez nagy lökést adott az is, hogy járműipari beszállítóvá váltak. Először csak a légfékes tehergépjárművekhez szállítottak ABS- és ESP-vezérlő szelepeket, de manapság már az Audi Q7-esben vagy a Lamborghini légrugózásának vezérlésében is megtalálható a Nass-szelep. Egyre nyitottabbak a specializációra, a vevőikkel közösen fejlesztenek termékeket. 2015-ben nyolcmillió tekercs és majd hatmillió csatlakozó hagyta el a gyárat, ennek mindössze a 40 százaléka volt a standard termék. Az autóipari beszállítás részaránya pedig 50 százalékra nőtt.

Nemcsak abban különleges a tulajdonosok filozófiája, hogy ritkán építenek, de akkor nagyot, hanem abban is, hogy a társaság soha nem végzett klasszikus bérmunkát Magyarországon. Az első perctől kezdve önállóak voltak: így tisztán látszott, hogy mire képes a kollektíva. Tavalyi árbevételük megközelíti a 6,5 milliárd forintot.

2011-ben a PreCon nevet nass magnetre változtatták. A tulajdonosi szerkezetben semmilyen változás nem történt, a módosítást mindössze a cégcsoport egységesebb világpiaci megjelenése indokolta. A cégvezetők elmesélték, a töretlen fejődési ívet a gazdasági válság náluk is megakasztotta. Csökkentett munkaidőben voltak kénytelenek dolgozni, hogy a leépítést elkerüljék. Sajnos néhány kollégától így is meg kellett válniuk, de őket azóta már visszavették. Azzal, hogy a létszámot egyben tartották, a válságot követő években piacot tudtak nyerni a konkurenciával szemben. 2010-től ugrásszerűen megemelkedett rendelésállományukat - szemben másokkal - le tudták gyártani.

Első épületüket 2015-re nőtték ki. Ez év januárjában adtak át egy 2154 négyzetméter alapterületű, 8,9 méter belmagasságú új logisztikai csarnoképületet. A beruházás nyomán az üzemben több mint 600 négyzetméter terület szabadult fel, helyet biztosítva a technológiailag új termékek gyártásához. A betelepítéssel a végéhez közelednek.

Ma már ismét a távolabbi jövőre vonatkozó terveket szövögetnek, amelyek végeredménye egy újabb üzemberuházás lehet. Ehhez minden feltétel adott.

Nagyon kellemes meglepetés volt Mustó Gyula számára a díj, amit jóleső érzéssel vettek át. Ebben az elismerésben a nass magnet minden alkalmazottjának a munkája benne van, ezért ez az egész kollektívának szól. És a közösség nevében köszönte meg, hogy gondoltak rájuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!