Gazdaság

2017.08.03. 17:35

Szükség lenne a kisvállalkozások mostaninál nagyobb elismertségére

AJKA - Meghatározó szerepük van a kis- és középvállalkozásoknak, illetőleg a ikrovállalkozásoknak a települések foglalkoztatási, gazdasági, társadalmi életében - szögezte le az ajkai Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke, aki az említettek érdekében létrehozott cselekvési programjukról beszélt.

Kovács Erika

Németh László emlékeztetett rá, az Iposzt döntően vidéken működő 186 ipartestület, közöttük 23 országos szakmai szövetség alkotja, legalább 200 kézműves szakmát képviselve. A hazai vállalkozások kilencven százalékát a kis- és közepes vállalkozások (kkv) adják, ezen belül 70 százalékot képviselnek a mikrovállalkozások, amelyek tíz embernél kisebb létszámmal működnek. A mikrovállalkozók zöme pedig kevesebb mint öt embert alkalmaz.

 

Az elnök azt mondta, jellemző, hogy a kisiparosság elöregedik, szakmák, iparosműhelyek szűnnek meg, sokan külföldre mennek. Ezért nagy szükség lenne a mostaninál kedvezőbb elismertségükre, olyan támogatásra, amit igénybe tudnak venni, illetőleg adókedvezményekre, képzésre, fiatalításra, az utánpótlásra. Németh László szerint megoldást hozhatna például az, ha az idős mesterek támogatást kapnának tanulók képzéséhez, hogy ne kelljen a megélhetésért dolgozniuk.

- Így remélhetőleg meg lehetne őrizni a nagy múlttal rendelkező, különleges szakmákat is, amelyekből egy-egy található az országban.

Az elnök kiemelte, a kkv-kat, illetőleg a mikrovállalkozásokat célszerű lenne olyan pályázati rendszerrel támogatni, amely néhány millió forintot képvisel, akár 1-1,5 milliót, mert ehhez alacsony önrész kell. A többség ugyanis a tízmilliós nagyságrendű támogatáshoz szükséges többmilliós önrész előteremtésére nem képes.

Az Iposz a megoldásért folyamatosan tárgyal az érintett szaktárcáknál, háttérintézményeiknél, a kamaráknál. Javaslataikat a 2016-2017. évi cselekvési programban rögzítették, amelyben többek között rámutattak, az iparosság gazdasági szerepe meghatározó a településeken, a szolgáltatásban, a foglalkoztatásban. A lakosság részére létfontosságú javító, karbantartó, szerelő, ezerféle személyes igényt kielégítő terméket előállító munkát szinte csak az iparosok, egyéni vállalkozók végzik el a kisebb településeken. Az Iposz elismeri a kormányzat intézkedéseit, hogy a kkv-k működését számos pozitív változás könnyítette, ezt folytatni kell. Németh László hozzátette, az Iposz idei szervezeti, gazdasági és szakképzési cselekvési programja például az érdekképviseletre, a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer bővítésére, a digitalizációra, a szakképzésre,
a területi és szakmai ipar-
testületek érdekeire koncentrál. Eszerint fokozzák az együttműködést a kormány-zati szervekkel, minisztériumokkal, a partner munkaadói szervezetekkel, kamarákkal. Cél, hogy az Iposz bekerül-jön a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumába.

Kiemelt helyen szerepel feladataik között a hazai és a nemzetközi projektekben való részvétel, különös tekintettel az európai uniós támogatást érintő programokra.

- Nem lassulnak, hanem gyorsulnak a globalizáció, a technológiai és informatikai forradalom, a környezeti és klímaváltozás hatásai, sőt, egyre erősebben rajzolódik ki egy digitalizált társadalom körvonala. Ezekre a változásokra a mikro- és kisvállal-kozásoknak reagálniuk kell, emiatt egyre több információra és képzésre van szükség, mert a családi, mikro- és kisvállalkozások versenyképességének megőrzése létfontosságú.

Az elnök aláhúzta, az Iposz bástya Magyarországon a régi, kihalófélben lévő és magyar identitást őrző szakmák védelmében, megőrzé-sében. Több évszázados ipari tapasztalata továbbra is arra kötelezi, hogy ezeket a pó-tolhatatlan értékeket átment-se a jövő generációjának, és segítse képzésüket, támogatásukat.

Utalt rá, az európai és hazai támogatások főként a nagyvállalatokra, a beszállítókra, az exportképes vállalkozásokra koncentrálnak. Így nagyon fontos, hogy a kkv-k, mikrovállalkozások se maradjanak ki a támogatásokból!

- Az Iposz az említettek érdekében arra törekszik, hogy minél több nemzetközi projektben vegyen részt, és kiemelten kezeli a visegrádi négyek közötti együttműködést, illetőleg a duális képzést - hangsúlyozta Németh László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!