Gazdaság

2016.09.28. 10:18

Lesz hal a Balatonban - Megkezdődött az őszi nagy pontytelepítés

Megyei körkép – A héten megkezdte az őszi haltelepítést a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Decemberig még legalább 191 000 kilogramm kerül a tóba a horgászok által leginkább kedvelt halfajból, a pontyból.

Tremmer Tamás

A hét elején megkezdődött a lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tógazdaságaiban, ami az őszi balatoni haltelepítési szezon indítása is egyben. Elsőként az irmapusztai tógazdaságból hoznak 2-3 nyaras példányokat a Balatonba, tájékoztatta lapunkat Nagy Gábor horgászati ágazatvezető. A héten több helyszínen, eddig összesen 50 tonna háromnyaras pontyot telepítettek a Balatonba. Ezzel együtt az idei telepítésük már meghaladta a 300 000 kilogrammos éves kötelezettségük felét. (Az idei kvóta harmadát, 109 000 kilogrammot augusztussal bezárólag már teljesítették). Decemberig még 191 000 kilogrammot helyeznek a tóba a horgászok által leginkább kedvelt halfajból, a pontyból.

Fotó: Stiger Ádám

Nagy Gábor hozzátette, az előttünk álló őszi hónapokban 5451 kilogramm egynyaras süllőt is telepítenek a Balatonba, így teljesítik a 6000 kilogrammos éves kötelezettségüket. (A hét elején például 206 kilogramm egy- és kétnyaras süllőt tettek a tóba.)

Ahogyan a korábbi években, úgy most is figyeltek arra, hogy a Balaton mindhárom medencéjébe egyenlő arányban kerüljenek halak. Szerdán többek között Alsóörsön és Balatonalmádiban telepítettek
Fotó: Stiger Ádám

Az ágazatvezető közölte, áprilisban 260 000 darab előnevelt csuka telepítése megtörtént, ez a szám 10 000 darabbal haladja meg az előírt mennyiséget. Előnevelt harcsából júniusban a terveiknek megfelelően 60 000 darab kihelyezése történt meg.  Az év halának választott compóból a 200 kilogrammos kötelezettségüknek az ötszörösét teljesítették.

Fotó: Stiger Ádám

Tavaly elkezdték a menyhal újrahonosítását a Balatonba. Az idei évben eddig 1400 példány került ki a tóba, október elején további menyhaltelepítést terveznek. E lépéstől azt várják, hogy néhány éven belül szaporodóképes menyhalállomány jön létre a Balatonban.

A terveikben szereplő 1500 darab vegyes egynyaras ragadozó telepítést a 2000 darab egynyaras balinnal túl is teljesítették augusztusban. Ez volt az első jelentősebb balintelepítés, amit saját maguk termeltek meg a tógazdaságukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!