Gazdaság

2017.04.20. 19:16

Lázár: Nyár elejére lesz 2018-as költségvetés

Budapest - Az önkormányzatok rövid távon biztosan számíthatnak a közfoglalkoztatási rendszer fenntartására, a kormány ezen a területen nem kívánja szűkíteni a közfoglalkoztatottak létszámát - válaszolta lapunk kérdésére Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Osváth Sarolta

A sajtótájékoztatón arra a kormányzati körökből származó információra kértünk választ Lázár János minisztertől, hogy valóban tervezi-e a kormány a következő időszakban a közfoglalkoztatottak számának csökkentését, s ha igen, milyen körben, milyen mértékben. A miniszter megerősítette a kormányzati szándékot, amelynek célja, hogy a közmunkában foglalkoztatottak egy részét mielőbb visszavezessék a munka világába. Rövid távon - 2017-18-ban - azonban még nem terveznek érdemi változásokat a közmunka területén.

Mint elmondta, a gazdaság elemzői és szervezői szerint a közfoglalkoztatottak jelenlegi folyamatosan 210 ezres létszámából mintegy 50 ezer főnek lenne helye a piacon. Az önkormányzatok körülbelül 100 ezer főt foglalkoztatnak valamilyen formában. A kormány álláspontja szerint az önkormányzatok számára közép-, sőt hosszú távon is meg kell hagyni a közfoglalkoztatást, ugyanakkor számukra is fontos lesz egy idő után, hogy kiszolgálják a helyi vállalkozások munkaerőigényét és az arra alkalmas munkavállalókat oda irányítsák.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter
MTI-fotó: Koszticsák Szilárd

- Vidéken számos olyan önkormányzati projekt - például növénytermesztés, állattenyésztés, kisüzemi termékfeldolgozás - működik, melyben a települések közfoglalkoztatottakat dolgoztatnak, az önkormányzatok szerint nagy hatékonysággal - vetettük közbe. Sőt, sok helyen a közfoglalkoztatott kulcsember a település működtetésében. Ezek szerint az önkormányzatok a továbbiakban is számolhatnak hasonló munkaerővel? - kérdeztünk rá.

Lázár János szerint a létszám szűkítése az állami szektorban dolgozó szintén mintegy 100 közmunkást érinti majd, de csak lassan és fokozatosan. Innét kívánnak öt év alatt mintegy 50 ezer főt visszairányítani a munkaerő piacra. Ezt egyébként a 2017-18-as béremelések hatásai is ösztönzik majd - tette hozzá -, a folyamatnak már ma is látni jeleit, megkezdődött az átrendeződés, a közfoglalkoztatottak számára is vonzóbb lesz a munkaerőpiacon elhelyezkedni - mondta.

A miniszter beszámolt az egy hét alatt lezajlott négy kabinet- és egy kormányülés döntéseiről. Ezek közül a legfontosabbként emelte ki, hogy elfogadták a 2018-as költségvetés tervezetét és már át is küldték a Költségvetési Tanácsnak. Az előterjesztést május elején kezdi tárgyalni az Országgyűlés, és június közepéig el is fogadhatja. Ez azt jelenti, hogy az ország gazdaságilag stabil és a kormány kiszámítható feltételeket biztosít. A 2018-as büdzsét a munkából élők költségvetésének nevezte, mert azok járnak majd a legjobban, akik munkából élnek.

Foglalkoztatás, családtámogatás, biztonság - ezek állnak a költségvetés középpontjában. Bejelentette, hogy várhatóan 5 százalékra csökken a hal és az internet áfája, és tovább egyszerűsödik az adórendszer is. A kormány ugyanis állást foglalt az adóbürokrácia csökkentése mellett, és 2018-ban megújítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal működését is, a versenyképesség javítása érdekében. Tájékoztatott arról, hogy egyelőre elhalasztják a hazai kiskereskedelemben tervezett változtatásokat. - Nehezen boldogulunk a multik megregulázásával, mert sok barátjuk van minden szinten - magyarázta, ezért a gazdasági kabinet úgy döntött, folytatni kell a tárgyalásokat a munkaadók, a munkavállalók és a fogyasztóvédelem képviselőivel.

A miniszter több újságírói kérdésre is válaszolva kifejtette, hogy rendkívül nagy nyomás nehezedik Brüsszel részéről Magyarországra a migránspolitika miatt, a kormány álláspontjának megerősítéséhez szükség van a nemzeti konzultáció pozitív eredményeire. Ugyanakkor hangsúlyozta, a kormány elkötelezett az unió iránt, ahonnét nem kilépni akar, hanem - a V4-ekkel közösen - átalakítani szeretné azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!