Gazdaság

2016.12.05. 17:39

Kockázatos politikai játék - Hatással lesz ránk az olasz népszavazás?

Budapest – A vasárnapi olaszországi népszavazáson a szavazók nemet mondtak a miniszterelnök alkotmányos reformkísérletére. A kormányfő már előre bejelentette lemondását arra az esetre, ha a nemek győznek.

Molnár Sándor

Matteo Renzi majdnem 20 százalék ponttal veszített a népszavazáson. Meglepetés az eredmény, a nemek ilyen arányú győzelme? Milyen gazdasági problémák vezethettek ide és milyen hatásai lehetnek ennek Európára, illetve Magyarországra.

Választ a kérdésekre, Mihályi Péter, a Corvinus Egyetem Makroökonómia Tanszékének vezetője adott.

- Az eredmény abból a szempontból váratlan, hogy Renzi kezdeményezése sokkal nagyobb vereséget szenvedett, mint amit a közvélemény-kutatások előzetesen jósoltak, ez meglepetés. Az olasz gazdaságban ugyanaz a probléma, mint nagyon sok európai gazdaságban, ideértve akár Franciaországot, Görögországot, vagy Magyarországot is. Nevezetesen az, hogy az egyre élesedő nemzetközi versenyben nem tudunk helytállni Németországhoz, Amerikához vagy Kínához és más országokhoz képest. A lakosság elégedetlen, mert nem javul az életszínvonal. Olaszországban lényegében stagnál. Magyarországon az a gond, hogy nem zárkózunk fel a versenytársainkhoz, mint például Ausztria, amit a legtöbb ember mércének tekint. Ugyanez a probléma Olaszországban is, nincs érdemi különbség – vélekedik a téma szakértője.

Mihályi Péter professzor

- A populisták győzelme után lehet arra számítani, hogy Olaszország kilép az Európai Unióból?

- Ez elég valószínűtlen. A kormányt várhatóan nem ezek a szélsőséges pártok fogják alakítani. A piacok első reakciói is olyanok, mintha nem történt volna semmi. Ez persze változhat, de egyelőre nincs különösebb izgalom. Mindenki abból indul ki, hogy Olaszországban fennmarad a korábbi helyzet, majd lesz egy szakértői kormány, amelyik viszi tovább az ügyeket.

- A pesszimisták attól félnek, hogy az olasz bankrendszer összeomlik. Ön, ezt hogy látja?

-Az olasz bankok is nagy bajban vannak, mert az elmúlt évtizedekben, különösen az utóbbi tíz évben, olyan projekteket, cégeket finanszíroztak, amelyek nem tudják visszafizetni a hiteleiket és ebből nagy baj lehet. Egyelőre úgy tűnik, hogy az Európai Központi Bank és a világ nagy bankjai vigyáznak arra, hogy egyetlenegy olasz bank se menjen látványosan csődbe. Addig, amíg nem uralkodik el pánik a világpiacokon, addig ez az állapot fenntartható. Egyelőre úgy tűnik a pániknak nincs jele. Ennek megfelelően semmi sem történik az euróval, marad a mostani helyzet. Az figyelemre méltó, hogy a dollár erősödése tovább folyik, nagyjából május óta ez a tendencia. Ez visszatükrözi azt, hogy az amerikai gazdaság jól működik, szemben az európai gazdaságokkal, ezt mutatják a valutapiaci fejlemények is.

- Nálunk milyen hatása lehet az olasz népszavazás eredményének?

- Közvetlenül semmilyen hatása nincs. Olyan hatása van áttételesen, hogy talán a politikusok belátják Magyarországon is, hogy a népszavazás, az egy rendkívül kockázatos intézmény, akármi is a kérdés. A demokráciának kevésbé szerencsés módja, hogy egy adott ország előtt álló kérdéseket, ilyen rendkívül leegyszerűsített módon, igennel vagy nemmel válaszoltatunk meg a néppel. A tapasztalat azt mutatja, hogy könnyen elszámolják magukat azok a politikusok, akik bíznak abban, hogy az ő álláspontjuk, egyben többségi álláspont is lesz. Magyarországon bizonyos „népszavazás cunami” hosszú évek óta kísértő jelenség. Különböző ötletekkel, különböző pártok megpróbálnak népszavazást kicsikarni. Remélhető, hogy ez a kezdeményezés alább fog hagyni a jövőben, mert végtelenül sok kárt okozott már eddig is.

- Tapasztalható-e a világban, illetve Európában politikai átrendeződés?

- Én ahhoz a kisebbségi csoporthoz tartozom, akik úgy gondolják, hogy nincs nagy átalakulás a világ és Európa politikai életében.  A világ nem rendeződik át, nagyjából azon a pályán halad, mint az elmúlt 25 évben. Kétségtelen, hogy vannak ezzel ellentétes tendenciák, de ezek szerintem nem tartósak – zárta gondolatait a professzor, aki a Pannon Egyetem Doktori Iskolájának egyik tagjaként kéthavonta még visszajár Veszprémbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!